A fő részvényindexek jelenlegi határidős ügyletei enyhén negatív nyitást jeleznek. Oka: az euroövezet makró-adatai. Európa vezetőinek bruttó hazai terméke, illetve az összesített mutató, nem jelentettek okot az örömre. Az eurozóna 4Q GDP-je negyedévközi viszonylatban 0,1 %-kal növekedett, évközi tekintetben azonban 2,1%-kal csökkent, a teljes 2009-es év alatt a GDP így 4 %-kal csökkent. Olaszország 4Q GDP jelentése 0,2 % negyedévközi esést mutat, évközi csökkenés 2,8 % - mindkét szám rosszabb, mint a várakozás. A német GDP, 4Q 2009 negyedévközi viszonylatban nem változott, +0,2 várakozás mellett, a teljes év alatt 5 %-kal csökkent. Az említett adatok előzetes becslések. Ezek a számok egyáltalán nem bíztatóak, főleg ha az euroövezet ipari termelését is figyelembe vesszük, mely decemberben évközi 5 %-kal csökkent, 1,7 % hóközi csökkenés.
Kína 50 bázisponttal emeli a kötelező minimális tartalék arányát. A központi bank így szeretné korlátozni a kölcsönök szintjét, közvetetten a kereslet szintjét, a befektetők aggódnak Kína gazdasági élénkülésre gyakorolt áldásos hatását érintően, és a biztonságos dollárhoz menekülnek (1,3540-re erősödik az EUR-val szemben).
Ma - többek között - a következő társaságok gazdasági eredményeit ismerhetjük meg: Ingersoll-Rand (IR) és Duke Energy (DUK).
A futures konkrét helyzete a következő: DJIA Index -72 pont, Nasdaq 100 Index -14 pont és S&P 500 Index -9 pont.
Mai makro-gazdasági mutatók: januári kiskereskedelmi eladások +0,3% várakozással (autók nélkül +0,5% várakozás), fogyasztói bizalom február (előzetes adat) 75 pont várakozással, decemberi üzleti készletek +0,2%.
A kőolaj hordónként 73,68 USD (Crude Oil - NYMEX), az arany ára 1079 USD troy unciánként (Gold - COMEX). A forexen az EUR/USD keresztárfolyamok értéke 1,3540.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!