Az USA részvénypiacok pénteken is folytatták csökkenésüket, s így a hetet kifejezetten negatív szellemben zárták. Az indexek már sorban a harmadik napja csökkennek és a Dow Jones már sorban a második napja több, mint 200 pontos csökkenést mutat. A VIX index, mely a piac egyfajta félelem-indexe, további 22%-kal került feljebb, és a piac fokozott idegességét jelzi. A teljes hét alatt az index nem kevesebb, mint 52,5%-ot növekedett. A Blue Chips index Dow Jones 2,09%-kal 10,172.98 pontra csökkent, az S&P 500 2,21%-kal 1,091.76 pontra csökkent, és a technológiai Nasdaq Composite 2,67%-kal, 2,205.29 pontra csökkent.
A piaci helyzet most meglehetősen bizonytalannak tűnik. A részvények 2009 márciusa óta a legnagyobb heti veszteségeiket mutatták. A Dow Jones index kedd óta 5,2%-kal esett, a teljes hétre vonatkozóan 4,1%-kal csökkent, mely 2009 március másodika óta a legrosszabb eredmény. Az indexek ezzel a „vörös héttel” elvesztették minden nyereségüket, melyeket az első két hétben elértek; az év elejétől számítva már több mint 2% veszteséget mutatnak. Mindhárom index az 50 napos mozgóátlaga alá került, mely szintén a befektetői bizalom megrendülésének jele. Ennek fő okai a pénzügyi szektor szabályzása érdekében tett erőfeszítések, s a befektetői kételyek, melyek szerint Kína a kamatlábak emelése mellett dönthet, veszélyeztetve a globális gazdasági felélénkülést. Továbbá, spekulációk bukkantak fel, mely szerint Ben Bernanke nem feltétlenül nyeri el újra az amerikai központi bank elnöki székét. Funkcióban maradása ellen egyre nagyobb számú demokrata lép fel.
A részvények pénteken csökkentek. A legrosszabbul a technológiai és a pénzügyi szektor teljesített. A McDonald's (MCD) és a General Electric (GE) várakozásokat felülmúló gazdasági eredményei sem segítettek. A két említett társaság részvényei legalább egy kis erősödést tudtak produkálni (0,3% ill. 0,56%). A negatív kereskedés alatt azonban sokkal nagyobb nyereségeknek mondhattak búcsút. A hivatalos elemzői várakozásokon néhány további nagynevű társaságnak is sikerült túltennie, pl. Google (GOOG), American Express (AXP), AMD (AMD). Azonban, a valós várakozások minden bizonnyal még magasabbak voltak, és az említett társaságok részvényei vesztesége jelentős.
Folytatták a csökkenést az árucikkek árai is. A teljes hét alatt a nyersolaj csökkenése 5,1%, az aranyé 3,8%. Ez természetesen előnytelenül érintette a bányászati társaságok részvényeit is. Az árucikkek árainak csökkenése mögött az utóbbi napokban főleg Kína további restriktív lépéseivel kapcsolatos kételyek állnak (a bankok likviditásának, s így a cégeknek kölcsönzött pénzügyi eszközök korlátozása). A befektetők aggódnak, hogy az ilyen intézkedések következtében negatív hatás léphet fel a globális gazdaság élénkülésére, valamint a kőolaj és az ipari fémek iránti reálkeresletre nézve.
Ma a befektetők elsősorban a következő eredményekre összpontosítják majd figyelmüket: AK Steel Holding (AKS), Eaton (ETN) és Halliburton (HAL) - ők a piac előtt jelentenek. Piaczárás után jelent többek között az Apple (AAPL), Amgen (AMGN) és a Texas Instruments (TXN).
A mai napon a következő makro-gazdasági adat érkezik: meglévő házak értékesítései, 5,900 mil. várakozással.
Az árupiacokon a Light Sweet kőolaj ára 74,23 USD hordónként, az arany ára 1098,50
USD troy unciánként. A forexen az EUR/USD keresztárfolyamok 1,4136 határon
mozognak.
Az ázsiai piacok helyzete a következő: Nikkei -0,74, HangSeng -0,62% és
Shanghai Comp. -1,09%.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!