Az USA-beli részvénypiacok csütörtökön már sorban a második napja gyengültek, a tegnapi veszteségek még szembetűnőbbek voltak. A piacon fokozódik a befektetők idegessége. A fő részvényindexek így folytatták korrekciójukat a 15 havi maximumokról, melyet a hét elején értek el. Blue Chips index Dow Jones 2,01%-kal, 10,389.88 pontra csökkent, az S&P 500 1,89%-kal, 1,116.48 pontra esett vissza, a technológiai Nasdaq Composite csökkenése 1,12%, 2,265.70 pontra.
A kerekedés kezdete vegyes képet mutatott. Elsősorban a technológiai szektor bizonyult sikeresnek, melyet az eBay (EBAY) és Seagate Technology (STX) várakozásokat meghaladó eredményei támogattak, részvényeik erősödése 8,55% illetve 9,74%. Jó eredményekkel jelentkezett a Starbucks (SBUX) társaság is, részvényeinek ára 1,66%-kal növekedett. Ezek a jó gazdasági eredmények azonban nem bizonyultak elegendőnek egy pozitívabb légkör megteremtéséhez. A piacok bizonytalansága fokozódott a nap folyamán, és mindegyik szektor – beleértve a technológiait is – gyengült. A VIX index, mely egyfajta piaci félelem-indikátor, 17%-ot ugrott.
A kínai gazdaság a teljes 2009-es évben 8,7%-kal növekedett, és meghaladta a hivatalosan meghatározott 8% célt, valamint a 8,5% várakozást is. A masszív pénzügyi ösztönzések és a bankok számára a pénzügyi eszközök hitelezése a gazdaságnak segítettek kilábalni a recesszióból. A hír azonban tovább fokozta az aggodalmakat, melyek szerint Kína további restriktív lépésekre szánhatja el magát a bankok likviditásának korlátozására, megszorítva így a pénzügyi eszközök kölcsönzését is a bankok számára. A befektetők aggódnak, hogy az intézkedések negatívan befolyásolhatják a globális gazdaság fellendülését. Ezek a félelmek már második napja tükröződnek az árucikkek árainak jelentős csökkenésében, melynek fejlődését nagymértékben éppen a bővülő kínai gazdaság befolyásolja. A csökkenő árakkal jelentős mértékben gyengültek a bányászati társaságok részvényei is.
A befektetők figyelme a kereskedési nap folyamán elsősorban a pénzügyi szektorra irányult. Már piacnyitás előtt, a Goldman Sachs jelentette gazdasági eredményeit. A társaság nyeresége 4Q alatt részvényenkénti 8,2 USD-re növekedett, szemben az 5,18 USD/részvény várakozással. Még e jobb eredmények nyomán sem tudtak a GS részvényei erősödni, végül 4% veszteséggel zártak. A pénzügyi részvények fejlődésében más esemény játszotta a főszerepet. Obama elnök tegnap bemutatta a bankszektor szabályozására vonatkozó tervét. A kockázati ügyletek korlátozására vonatkozik, a szabályozónak módjában áll majd korlátozni a legnagyobb bankok méretét, s a bankokat a „helyes” értékpapír-ügyletek felé irányítani. Már a múlt héten bemutatták a nagy bankok bank-adójának bevezetésére vonatkozó tervet. A pénzügyi szektorban, az utóbbi napokban fokozódnak a szabályozói erőfeszítések, s a befektetők aggódnak, hogy ezek az intézkedések negatív hatással lehetnek a pénzügyi társaságok nyereségességére. A hírek a bank-részvények nagymértékű eladását eredményezték: Bank of America -6,19 %, JP Morgan -6,59 %, Goldman Sachs -4,12 %.
Az eladási hangulaton a nyilvánosságra hozott makro-gazdasági mutatók sem változtattak. A munkanélküliségi segélyért folyamodó kezdeti kérelmek 482 ezerre növekedtek, szemben a 440 ezer várakozással. Az új kérelmek négyhetes átlaga először növekedett tavaly augusztus óta. Gyengébb jelentések érkeztek az ipari szektorból is, a Philadelphia FED index (ipari aktivitás a régióban) januárban 15,2 pontra csökkent, míg a piac csupán 18 pontra való csökkenést becsült. Ellenkezőleg, a várakozások feletti értéket mutatott a Leading Indicators, decemberben 1,1%-kal növekedett, sorban a kilencedik hónapja emelkedett, s a gazdasági élénkülés gyorsuló tempóját jelzi az idei év első negyedévében. 8-ból 10 mutató javulást mutatott. Az elemzők átlagosan 0,7% növekedést vártak.
Tegnap, piaczárás után a következő társaságok tették közzé eredményeiket: Google (GOOG), American Express (AXP) és AMD (AMD). A részvények azonban mindhárom esetben csökkenéssel reagáltak. Ma a befektetők főleg a General Electric (GE) és McDonald's (MCD) eredményeire összpontosítanak majd.
Ma nem tesznek közzé jelentős makro-gazdasági mutatót.
Az árupiacokon a Light Sweet kőolaj ára 76,33 USD hordónként, az arany ára 1096,20
USD troy unciánként. A forexen az EUR/USD keresztárfolyamok 1,4143 értéken
mozognak.
Az ázsiai piacok helyzete a következő: Nikkei -2,5, HangSeng -0,65% és Shanghai
Comp. -0,96%.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!