Kommentárok

Heti áttekintés

11.1.2010 14:54

USA
2010 határozott kezdete a piacokon

Az amerikai piacok sikeresen kezdték az új évet. A fő részvényindexek a kereskedés kezdete óta meredeken emelkedtek, az első kereskedési napon jelentős nyereséget mutatva, egyúttal, több mint egyéves új maximumokat értek el. Az ISM index az iparban, decemberben 55,9 pontra növekedett, szemben az előző 53,6 ponttal, míg az elemzők csupán 54 pont növekedést vártak. A piacra pozitív hatással voltak az akvizíciók, fúziók is. A Kraft Foods (KFT) élelmiszeripari vállalat meg nem nevezett források szerint növelni kívánja ajánlatát, mely a brit édesipari gyártó Cadbury (CBY) átvételére vonatkozik, a következő két hét folyamán - jelentette a Sunday Times. A kínai és az amerikai ipar jó állapotáról szóló hírek hatására megerősödtek az ipari társaságok részvényei, valamint, az energetikai társaságoknak és a fémkitermelőknek is kedvezett, amikor a kőolaj valamint más árucikkek ára is jelentősen növekedett.
Eleinte negatívan befolyásolta a piacokat a folyamatban levő házértékesítések jelentése: novemberben 16%-kal csökkentek, a megelőző 3,7% növekedéssel szemben, az elemzők csupán 2%-os csökkenést becsültek. A novemberi ipari megrendelések azonban 1,1%-kal növekedtek, összehasonlítva az októberi 0,6% növekedéssel; az elemzők csupán 0,5% erősödésre számítottak. A gépkocsi-értékesítések 8,8%-kal 11,25 mil.-ra növekedtek, mely sorban a negyedik emelkedés. A Ford Motor (F) az értékesítések 33%-os növekedését jelentette. Magasabb értékesítésekről adott hírt a Toyota (TM), Honda (HMC) valamint a  Daimler (DAI) is. Alacsonyabb eladásokat mutat amerikában a General Motors, azonban, Kínában, a 2008-as évvel összevetve, az értékesítések 67%-kal növekedtek. A Google (GOOG) internetes kereső került a befektetői figyelem középpontjába, bemutatta első okos telefonját, a Nexus One készüléket. A Berkshire Hathaway, a Kraft Foods (KFT) részvényese, elutasította a 370 mil. részvény kibocsátását tőkenövelés, valamint a brit Cadbury-átvétel ajánlatának emelése céljából. 

Az US részvénypiacok szerdán a jelentéktelen eredmények útján haladtak tovább, a fő részvényindexek vegyes kereskedést mutattak. A makrogazdasági hírek nem igazán voltak hatással a piacra. A foglalkoztatási jelentés felfedte, hogy a magánszektor decemberben 84 ezer munkahelyet vesztett, mely 2008 március óta a legalacsonyabb érték. A veszteség némileg meghaladta a -75 ezer várakozást. Az ISM nem-feldolgozóipari szektor index decemberben 50,1%-ra növekedett a novemberi 48,7%-ról, míg az elemzők 51% növekedésre számítottak. A kereskedésre pozitív hatással volt a nagyszámú fokozott ajánlás, úgy az egyes részvényekre, mint teljes szektorokra vonatkozóan. Az Oppenheimer növelte a napenergiavállalatok nyereségeire vonatkozó becslését 2010-ben,  a Wells Fargo a termelés felülvizsgálata alapján növelte az autóalkatrész-szállítók rating-jét, s a teljes szektort „overweight”-re emelte. A Goldman Sachs bizonyos pozitív rating-változtatásokat eszközölt az acélipari szektor egyes társaságainak esetében.  
Csütörtökön a piacok vegyes kereskedést mutattak, amikor a kezdeti veszteségeket követően a hangulat fordulatot vett s végül az indexeknek többé-kevésbé sikerült emelkedniük. A munkanélküliségi segélyért folyamodók új kérelmeiről hírt adó jelentés kismértékben felülmúlta az elemzők várakozásait. Számuk az elmúlt héten 434 ezerre növekedett, az előző 433 ezerhez képest, míg az elemzők átlagosan 440 ezerre való emelkedést becsültek. A folyamatban lévő kérelmek száma 4,8 mil.-ra csökkent, szemben a 4,97 mil. várakozással. Különösen a pénzügyi és az ipari szektor teljesített jól. A kiskereskedelmi és az építőipari cégek részvényei is erősödtek. Jelentős növekedést regisztrált a  General Electric (GE) társaság is, amikor részvényei 5,2%-os „ugrással” 16,25 USD-t értek el, mely 09 októbere óta a legmagasabb szint. A pénzügyi vállalatok az új évben ígéretesen fejlődnek, például, a Bank of America az év kezdete óta már 13%-kal erősödött. Egyes kiskereskedő-társaságok részvényei főleg a decemberi jó értékesítések nyomán erősödtek.  Az összehasonlítható eladások decemberben 2%-kal növekedtek,összehasonlítva a 3,6% csökkenéssel 09 évben, mely 2008 áprilisa óta a legjobb eredmény.

A pénteki kereskedés, a munkanélküliségi makró-adat és a nem mezőgazdasági szektorban lévő munkahelyek számának fényében pluszban zárt, a következőképpen: DJIA 10618,20 pont, Nasdaq Comp. 2317,17 pont és SP 500 1144,98 pont.
Az indexek heti teljesítménye: DJIA +1,8%, Nasdaq Comp.+2,1% és SP 500 +2,7%.

Az árupiacokon folytatódott a kőolajárak növekedése, átlépték a 80 USD határt és viszonylag stabilan meg is állapodtak felette. A Brent a hetet megközelítőleg 81,50 USD-n zárta, az US nyersolaj körülbelül 82,70 USD értéken. Az arany ára, mely az év végén 1100 USD határon stabilizálódott, szintén emelkedett, és a hetet megközelítőleg 1137 USD-n zárta. Az árucikkek fejlődését a gyengülő dollár is támogatta – aránylag nagy napi kilengéseket követően, a nyilvánosságra hozott makró-adatok következtében végül csökkent, s a hetet 1,445 értéken zárta. A 2009-es év végével szemben, így a cseh korona is erősödött, megközelítőleg: 18,20 Kč/USD, 26,25 Kč/EUR ill. 29,20 Kč/GBP.

Csehország

A cseh részvénypiac szintén sikeresen lépett az új évbe. A PX index egy hét alatt szilárd 3,57 %-kal javult, 1157,2 pontra, és így majdnem kéthónapos maximumán zárt. Az árucikkek árai segítették a szegmens részvényeinek növekedését. Köszönhetően a BoFAML megerősített javaslatának is – melyet optimista kommentár kísért – jelentős növekedést produkált az NWR, mely 14 havi maximumát érte el, akárcsak maguk a szénárak. A ČEZ részvényei is sikeresek voltak, a Goldman Sachs növelte célárát 1200 Kč-ra. Év végi csökkenését az ERSTE kezdte korrigálni. A versenytárs KB ezzel szemben a tavalyi „maximumokat” követően megpihent, ill. a befektetők egy részéről nyereség-kivét kezdődött. A lassan közeledő éves áprilisi közgyűlés és azt osztalék, érdeklődést kelt a PHILIP MORRIS részvényei iránt, melyek így már 9000 Kč felett is kereskedtek.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 22:05
closed 11:25
London 03:05
closed 28:55
Frankfurt 04:05
closed 28:55
Prága 04:05
closed 29:10
Moszkva 06:05
closed 25:55
Tokio 11:05
closed 21:55
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch