Kommentárok

Heti áttekintés

7.12.2009 14:49

USA
Dubai adósságainak mérsékelt hatása, a volatilitás folytatódik


A hétfői kereskedés kissé „skizofrén” jelleget mutatott. Kezdetben a piacok nulla környékén mozogtak. E mögött mindenekelőtt a National Retail Federation híre állt, mely az ún. Black Friday, a hosszú vásárlási hétvége kiskereskedelmi eladásainak évközi 8 %-os csökkenéséről számolt be. A személyes fogyasztás az US GDP jelentős eleme, így a jelentés negatív kezdésnek bizonyult. Mivel Dubai felől már inkább pozitív hírek érkeztek, a piacon fokozatosan eluralkodott az optimizmus, főleg, ami a pénzügyi részvényeket illeti. Az állami irányítású Dubai World, sikeresen tárgyal hiteleinek restrukturalizácójáról, melyek visszafizetésével problémái vannak. Arra is fény derül, hogy itt minden bizonnyal egyetlen nyugati bank esetében sem merül fel felszámolási exposure.  A pénzügyi részvények, az S&P 500 tükrében, végül 2,7 %-ot növekedtek. Ez a részvényindexek mérsékelten pozitív zárását jelentette. Azonban, a kiskereskedelmi eladások nyomán a retail szektor gyengült, ezzel szemben, az Amazon társaság történelmi maximumát érte el. A Dubai World felől hírek érkeztek, miszerint a holding konstruktív tárgyalásokat folytat a hitelezőkkel a hitel egy részének restrukturalizációjáról, 26 mld. USD értékben, a befektetők óvatossága fokozatosan gyengülni kezdett, és ismét vásárlás következett. A makró-hírek zömében pozitívak voltak, eltekintve az ISM Manufacturing (beszerzési menedzser-index az iparban) indextől, mely novemberben 53,6 pontot ért el, a várakozás 55 pont volt. Az építési kiadások októberben hóközi viszonylatban nem változtak, miközben a várakozás 0,5 %-os csökkenés volt. A házak folyamatban lévő eladásai októberben hóközi 3,7 %-kal növekedtek – megörvendeztetve a piacot, mely 1 % csökkenést várt.

A befektetők így ismét a kockázatos eszközök felé fordultak. Az arany már 1200 USD/Troy uncia határ felett kereskedik (jelenleg 1212 USD)  - a kereslet tehát továbbra sem csökken. Szerdán a piacok délnek vették az irányt, azonban, a kereskedés alatt a félszázalékos veszteséget javítva, a zárás majdnem semleges lett. A Bézs Könyv nem szolgált meglepetéssel. A FED, a gazdasági feltételeket érintő kommentárjában elmondta: a gazdaság mérsékelten javul. A személyes fogyasztás pozitívan fejlődik, azonban még mindig bizonytalanság érezhető a piacokon. Elsősorban a technológiai részvények voltak sikeresek, az ún. Cyber Monday ideje alatti on-line értékesítések évközi 5 %-os növekedéséről érkezett hír (a Cyber Monday az online vásárlás napja az USA-ban – a Hálaadást követő első hétfőről van szó. Ezen a napon az online értékesítők, szokás szerint, különböző kedvezményeket kínálnak). A légitársaságok is kedvezően fejlődtek, ezeket a Morgan Stanley fokozott javaslata segítette ("equalweight"-ről „overweight"-re). Az elemzők szerint, a befektetők aligha találnak majd ennél alkalmasabb pillanatot a szektor pozícióiba való belépésre. Csütörtökön a piacoknak már sorban másodszor nem sikerült megtartani a mérsékelt nyereségeket, a tőzsdei kereskedés a pénzügyi szektorlendületvesztésére (kétségek, melyek a bankok esetleges tőkenövelésével kapcsolatban merültek fel – a mentő-csomagok TARP állami alapba való visszafizetése végett) valamint a mai munkaerő-piaci és munkanélküliségi adatokra vonatkozó spekulációkra reagált. A Bank of America (BAC) szándéka, mely szerint visszafizetné kölcsönét a TARP alapba (26,2 mld a többletlikviditásból és 18,8 mld USD értékpapírok értékesítéséből  - törzsrészvényekkel egyenértékű), a kereskedés első felében pozitív hatást fejtett ki. Ezzel összefüggésben, Bair FDIC vezető bejelentette: a szabályozók szigorúan fogják mérni a bankok képességét az állami kölcsönök visszafizetésére. Szintén nagy figyelem összpontosult Bernanke FED-vezető második ciklusának jóváhagyásával kapcsolatos eseményekre. Trichet EKB-elnök is nyilatkozott - az irányadó kamat változatlanul hagyását (1%) követően -, s az európai GDP 2010-es növekedésének fokozott kilátásairól szólt. A makró-adatok közül megemlíthetjük: Initial Claims 457 ezer kérelem vs. 480 ezer kérelem várakozás (a folyamatban lévők azonban kissé magasabbak voltak), csalódást okozott az ISM Services novemberi 48,7 pontja, összevetve az 51,5 pont várakozással. 

A pénteki kereskedés, a munkaerőpiac és a munkanélküliség jó makró-adataival az egész hét hangulatát javította, s így a fő részvényindexek a következőképpen zártak: DJIA 10388,90 p., Nasdaq Comp. 2194,35 p., és SP 500 1105,98 p. Az indexek heti értékelése: DJIA +0,8%, Nasdaq Comp. +2,6% és SP 500 +1,3%.

Az árupiacokon az arany folytatta növekedését. Új történelmi maximumot ért el 1226,56 USD-n. A pénteki US makró-adatokat követően fordulat következett, és az ár korrigálni kezdett. Ehhez a dollár fejlődése is hozzájárult -  az EUR-val szemben először a több mint 15 havi minimumához közeledett, melyet az előző hónapban ért el 1,51 felett, pénteken azonban nagy ütemben erősödött 1,5 alá. A nyersolaj ára az utóbbi hetekben megközelítőleg 75-80 USD sávban mozog, változást az elmúlt héten sem láthattunk. Ugyanakkor, meglepően növekedett az US és az Északi-Tengeri Brent kőolaj közötti különbség – több mint 2 USD-re.  A hetet körülbelül 77 USD (US nyersolaj) ill. 79 (Brent) értéken zárta. A cseh pénznem fokozatosan erősödött, főleg az EUR-val szemben. A hetet megközelítőleg a 25,70 Kč/EUR, 17,18 Kč/USD ill. 28,45 Kč/GBP értékeken zárta.

Csehország
A cseh piacon az aktivitás illetve a likviditás ismét nagyon alacsony szinten volt. Jelentősebb árváltozásokra sem került sor. Végül, elsősorban az indexben nagyobb súllyal rendelkező részvények javultak, s így a PX index hétközi 3,47 %-os növekedést mutatott, 1150 pontra. Még mindig igazolódni látszik, hogy, már augusztus óta, a cseh piac a viszonylag szűk, 1100-1180 pont sávú trendben van. A piaccal szemben két részvény fejlődött. Folytatták esésüket a VIG részvényei és így több mint 2havi minimumot értek el. Követték a csökkenést az ORCO részvényei is, mely - a hitelezőkkel idáig sikertelen megegyezés nyomán - a Colony Capital-lel (a társaságba fektetne be) való tárgyalások határidejének lejártát jelentette be.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 22:53
closed 10:37
London 03:53
closed 28:07
Frankfurt 04:53
closed 28:07
Prága 04:53
closed 28:22
Moszkva 06:53
closed 25:07
Tokio 11:53
closed 21:07
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch