„A piac lélektana meghatározó a sikeres kereskedés szempontjából, s az egyes kereskedők érzelmei jelentős szerepet játszanak az ár meghatározásában...”, olvashatjuk az „Arany Szökőkútja” című könyvben, mely a világon a legelső írás a piac lélektanáról.
1755-öt írunk. Nem New York-ban vagy Londonban - hanem a Japán Sakata-ban vagyunk. Itt látta meg a napvilágot 1724-ben Munehisa Homma (Sokyu Homma néven is ismert) akit a történelem legsikeresebb kereskedőjének és a piac lélektanának megalapítójának tekinthetünk (Le Bon csak 1841-ben született meg); valamint, olyan fogalmak atyja, mint a bika- és medvepiac váltakozása, vagy a piaccal szemben való kereskedés. Ezeket a (azóta elmélyült) gondolatokat Warren Buffet, George Soros vagy John Templeton nevéhez fűződően láthattuk megnyilvánulni.
Munehisa az
osakai rizspiacon dolgozott, s az eladást-vételt érintő döntései során - a
szokványos szempontok mellett, mint a volumen és az ár - az időjárás állapotát
is figyelembe vette. Mindez, a mai piaci árak nyelvére lefordítva, több mint
100 milliárd amerikai dollár nyereséget hozott számára. Bizonyos esztendőkben, nem
kevesebb, mint évi 10 milliárdot keresett. Hogyan érte el mindezt? Tudásával - ismerte
a piac lélektanát és felismerte a trendeket, s ezt grafikus formába is át tudta
ültetni. Munehisa Homma a japán gyertya-grafikonok megalkotója – a grafikonoké,
melyek még a laikus számára is első pillantásra felfedik, mikor történik drámai
eladás, s mikor valósulnak meg vételek. Azonban, hősünk-
-kereskedőnk ennél sokkal messzebb ment, s e grafikai elemek kifinomult formáit
fejlesztette ki – melyeket, többek között a mai penetráció és népszerűség
alapján, az elemzés önálló ágának tekinthetünk.
A gyertya-grafikonokat a technikai elemzéshez soroljuk, ugyanakkor, végleges formája és elemzése a lélektani analízist is jócskán érinti. A gyertya-grafikonok egyúttal a Dow elmélet megalkotójának, Charles Henry Dow-nak is kedvelt eszközeivé váltak.
A Candlestick (szó szerint, „gyertyatartó”) grafikonok, a vonalas és lépcsős grafikonok kombinációi, melyekben minden egyes lépcső egy adott időtartamot, s egyúttal ármozgást is jelképez. A gyertyából egészen könnyen kiolvasható, milyen áron nyitott, zárt a pénzügyi eszköz, s hol érte el minimumát vagy maximumát – az általunk választott periódusban. E grafikonok legnagyobb előnyei mégis az alakzatok, melyeket létrehoznak. Ezek összetett elemzés tárgyát képezték - képzik, s fogják képezni a jövőben is. Így, ma több tucat igen kifinomult gyertya-alakzatot ismerünk.
Minden bizonnyal felesleges részletesen tárgyalnunk a standard gyertya-grafikon részleteit, vagy eltéréseit a vonalas és lépcsős grafikonhoz képest. Ugyanakkor, bizonyosan nem haszontalan vetnünk egy pillantást néhány alakzatra és a trend vonatkozó igazolásaira.
A technikai elemzés egyik alapvető célja a trend meghatározása és az ár változásainak és fordulatainak azonosítása, s mivel a gyertya-grafikonok nem csak az adott pénzügyi eszköz nyitásáról és zárásáról adnak hírt, hanem a piac berkeibe – a kereskedő gondolkodásába – is betekintést engednek, önmagukban is kiváló segítséget jelentenek a piaci hangulat meghatározásához.
A nyugati elemzés olyan kifejezésekkel dolgozik, mint például a Head & Shoulders, Double Tops, Triple bottom vagy Cup and handle. Ezek az alakzatok bizonyos „törvényszerűségeket” képviselnek s jellemeznek, azonban, önmagukban nem sok teret biztosítanak annak megismerésére, vajon mi történik a piac „belsejében”. Másrészt, a gyertya-grafikonok minden más tényezőnél jobban összpontosítanak a piac lélektanára. Így a kereskedők plasztikusabb, reálisabb információkhoz jutnak.
Például, a fordított alakzatok nem feltétlenül a trend változását jelzik, hanem, nagy eséllyel segítenek felismerni, hogy változás vagy legalábbis bizonyos szünet következhet ill. kell, hogy következzen. Ez jelentheti csupán a trend átmeneti megtorpanását, ugyanakkor a trend megszakadását vagy teljes fordulatát is. Így, a Head & Shoulders vagy Double Tops a gyertya-grafikonok formájában teljesen más dimenziót kap.
Bár a gyertya-grafikonok viszonylag szilárd alapot biztosítanak az árfolyam változásának előrejelzéséhez, mindig javasolt a technikai elemzés további elemeivel kiegészíteni; többek között, a MACD, Stochastics, RSI, Williams %R, OBV vagy a Money flow alkalmas erre. Az igazság az, hogy bármivel is tesszük teljesebbé az elemzést, soha nem érjük el a száz százalékos „validitást”.
A gyertya-grafikonok egyik nagyon népszerű alakzata az Engulfing. A formáció két gyertyából áll: az első ugyan még az értékesítő ellenőrzése alatt van, azonban, alacsony volatilitással és agresszióval. A második gyertya, ill. a második nap már egészen a vételi utasításoktól függ, melyek teljesen felemésztik az előző nap negatív hangulatát. A következő néhány nap során ennek a vételi hangulatnak kellene folytatódnia.
A Hammer-ről is viszonylag gyakran esik szó. A Hammer kialakításának első fázisát az eladók vezetik, akik az árat alacsonyabb szintekre terelik. Azonban, amikor az ár bizonyos értékeket elér, támadásba lendül a vásárlói oldal, és kompromisszum nélkül nyomja vissza az árat, egészen a napi opening szintjére.
A Piercing esetében, a Harami-hoz hasonlóan, az első napot az értékesítők uralják, és semmi nem utal arra, hogy változás következhet be. Ahogyan az gyakran lenni szokott, a második nap egészen ellentétes helyzetet mutat. A befektetők a nap elején kissé bizonytalankodnak, azonban, ezt követően a nap hátralevő részében már irányítják a kereskedést. A végső ár így csak egy lépésre van az előző napi nyitóártól. Ezzel szemben, a Harami-nál éjjel jelentős vásárlói kedv mutatkozott, mely viszonylag magasra korbácsolta a nyitó-árat. Ez az ugrás azonban gátolja a magas volatilitást és a befektetőket részleges óvatosságban tartja.
Számos kereskedő már a nap folyamán azonosítja az alapvető formációkat és azokat további technikai mutatókkal egészíti ki; abban az esetben, ha az alakzat megtartja formáját még közvetlenül a kereskedés vége előtt is, beadják a vételi utasításokat. Mások megvárják a „visszaigazolást”, s a következő napon vásárolnak. Vannak olyan kereskedők is, akik az elemzés e vonatkozásának szinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak, s egészen eltérő információkat vesznek figyelembe. Így, egyes egyedül az Ön döntése, milyen stratégiát választ; mindenesetre: „Sok szerencsét!”
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!