Kommentárok

Heti áttekintés

16.11.2009 14:36

USA
A hét, melyet az árucikkek és a dollár uralt

Az első kereskedési napot pozitív hangulat jellemezte, mely az indexek növekedésében öltött formát, a DJIA esetében 09 új éves maximot figyelhettük meg. A piacra legnagyobb hatással a gyengülő dollár volt, s az ennek nyomán megfigyelhető általános vételi igyekezet, az árucikkek és a szektorok többségének növekedése. A piac mozgásának eredeti oka azonban a múlt hétvégi, G 20-államok találkozójának eredménye volt, ahol a további gazdasági élénkítésről döntöttek a gazdaság nyilvánvaló megerősödéséig és a makro-szférából érkező megfelelő adatokig. A piacokon ezen a héten kissé hiányoztak a makró-adatok, azonban, csütörtökön érkezett az Initial Claims, majd pénteken a Mich. Sentiment; az S&P 500 soraiban található jelentősebb társaságok már nem jelentenek. Az egészségügyi ellátásról szóló törvényt is érdemes megemlítenünk - Obama kormányának egyik ütőkártyája, melyet a Kongresszus elfogadott, s az év végén a Szenátus is értékelheti. A Fitch Ratings hitelminősítő intézet kijelentette, hogy az Egyesült Királyság a legkockázatosabb ország az AAA rating megtartásának szempontjából, a szükségessé vált nagy költségvetési módosítások következtében. A következő kereskedés során a részvények jelentéktelen értékeken oszcilláltak, egyértelmű irány nélkül, így a dollár is ingadozott a többi fő devizával szemben.  A Bloomberg.com szerint, a Moody´s bejelentette, hogy az AIG valószínűleg képes lesz a FED hitel valamint az államkötvény-beruházások fizetésére, amennyiben a piacok továbbra is stabilizálódni fognak. A hét közepei kereskedés pozitív eredményekkel zárult, a DJIA index sorban a hatodik növekedő napot produkálta, és ismét új 09 maximumot állított fel. A társaságok gazdasági jelentései már jobbára a záró-szakaszban vannak, így a piacok a pillanatnyi hangulat jegyében mozognak.

Az US központi bank FED megismételte az alacsony szintű kamatlábakra vonatkozó döntését, valamint, a kínai makró-adatok (ipari termelés) is pozitív lendülettel ajándékozták meg a piacot.  Majd, az indexek értéke csökkent a dollár EUR-val szembeni forgalma nyomán, továbbá, a S&P 500 indexhez kapcsolódó bizonyos technikai ellenállások is szerephez jutottak, míg a DJIA indexet a medvepiaci csökkenés 50% retracement-je jellemezte. A S&P 500 egyúttal, részben elérte az új 09 évi maximumát, azonban, végül e 1100 pontos határt a szélesebb piac nem tudta tartani. A csütörtöki kereskedést a volatilis, de inkább erősödő dollár vezette, valamint az ezzel összefüggő ill. párhuzamos reakciók – az árucikkek árainak (azaz, arany, kőolaj) csökkenése. A piac a szélesebb indexek veszteségeivel és a pozitív zárások elmaradásával reagált. A mozgást mutató részvények közé az AMD tartozott, összefüggésben azzal, hogy a rivális Intel-lel való jogvitáit rendezte, miután ötéves megegyezés született az engedélyek használatáról és az AMD 1,5 mld USD „kártérítést” kapott. Megemlíthetjük továbbá a Wal-Mart Stores-t (WMT) is, jobb gazdasági eredményeivel és fokozott 2010 kilátásokkal, melyet a Hewlett-Packard (HPQ) is jelentett, egyúttal bejelentve a 3Com (COMS) társaság akvizícióját 2,7 mld USD (cash) értékben. Az Applied Materials (AMAT) is jó benyomást keltett a 2010 évre szóló nyereség upgrade-jével.
A makró-adatok sorából az Initial Claims okozhatott örömöt: értéke 502 ezer, mely 09 januára óta a legalacsonyabb heti szint, a folyamatos kérelmek alacsonyabbak voltak a feltételezettnél. A német GDP 3.Q. alatt +0,7% értéket mutatott, mely a várakozások alatt marad.

A pénteki pozitív kereskedés hatására a fő US részvényindexek a következő értékeken zártak:  DJIA 10270,47 pont (+73 p, azaz 0,72%), Nasdaq Composite 2167,88 pont (+18,86 p, resp. +18,86 p, azaz +0,88%) valamint, az SP 500 értéke 1093,48 pont (+6,24 p, azaz +0,57%). Az indexek heti értékelése: DJIA +2,5.%, Nasdaq Comp. +2,6% és SP 500 +2,3%.

Az árupiacokon - az arany árától eltekintve - nem történt számottevő változás.  Az arany fokozatosan emelte történelmi maximumát. Csütörtökön egészen 1123 USD értékig emelkedett. A kőolaj ára az előző hetek szintjén maradt, azaz, 80 USD érték közelében. A forex-piacokon a dollár az EUR-val szemben idei minimumaihoz közelített, amikor megközelítőleg 1,505 értékre gyengült. A hét második felében veszteségeit korrigálni próbálta, és a hetet körülbelül 1,49 értéken zárta. Mindez a cseh piacon is „lecsapódott”, mely a dollár esésével több, mint egyhavi maximumára erősödött.  A dollárral szemben így 17 Kč szint alatt is kereskedett. A hetet megközelítőleg a következő értékeken zárta: 17,10 Kč/USD, 25,50 Kč/EUR illetve 28,50 Kč/GBP.

Csehország
A cseh piacon tapasztalt likviditás – kivéve a csütörtöki kereskedést - ismét kifejezetten átlagon alulinak bizonyult, a SPAD kereskedésének volumenei csupán napi 1 mld. Kč. környékén mozogtak. A befektetőknek eközben egy sor hír állt rendelkezésére, a SPAD-ból máris négy társaság hozta nyilvánosságra gazdasági eredményeit. Az egyetlen cég, mely meglepetést tudott okozni, a TELEFÓNICA O2: a recesszió ellenére is képes volt hasonló 3Q nyereséget jelenteni, mint egy évvel ezelőtt. A részvényeknek az eredmények segítségével így sikerült elérniük némi növekedést. A ČEZ ezzel szemben bizonyos tételekben lemaradt, azonban, megerősítette a teljes évre szóló kilátását, azaz,  50 mld. Kč-t  meghaladó nyereséget kellene jelentsen, ezzel ismét megerősíti pozícióját, mint a cseh Köztársaság legnyereségesebb társasága. A befektetők azonban már inkább következő évre vonatkozó kilátást várták. A gazdasági eredmények mellett, említést érdemel a BofAML (Bank of America-Merrill Lynch) NWR részvényekre vonatkozó fokozott értékelése. A társaság a célárat 650-ről 875 GBP-re növelte, s ezzel a részvény legnagyobb célárát állapította meg a piacon. Tekintettel a jelenlegi árra, 12 hónapos távlatban majdnem 50 % növekedés várt. A PX Index már majdnem harmadik hónapja viszonylag szűk sávban tartózkodik.  Az elmúlt hét alatt +1,52 %-kal, 1152,3 pontra javult.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 22:00
closed 11:30
London 03:00
closed 29:00
Frankfurt 04:00
closed 29:00
Prága 04:00
closed 29:15
Moszkva 06:00
closed 26:00
Tokio 11:00
closed 22:00
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch