Kommentárok

Heti áttekintés

12.10.2009 13:45

USA
Az US részvénypiacok pozitív hete

A múlt héten a piacokat alapvetően pozitív hangulat jellemezte, egyrészt a makró-adatok hatásaként, másrészt az  earnings season (US társaságok 3.Q. gazdasági eredményeinek jelentése) szilárd kezdete nyomán. Egyikük volt az Institute for Supply Management (ISM) Services makró-mutató, mely a szolgáltatások szektorának javulását jelezte, a várt 50 ponttal szemben, 50,9 pontot mutatott, szeptemberben kilábalt a kontrakcióból és az expanzió kezdeti fázisába lépett (ezt mindig 50 pont feletti érték jelzi). A hét elején továbbá a Goldman Sachs (GS) a nagy US bankokra vonatkozó fokozott kilátásai – azaz, upgrade – játszottak szerepet. Többek között a Wells Fargo, Capital One vagy Panamerica bankokat említhetjük, de a hatás a teljes bankszektorban kifejtette hatását.
A múlt hét folyamán a piacokra hatást gyakorló, további fő tényezők: a gyengülő dollár, többek között a brit Independent híreivel összefüggésben – a Perzsa-öböl országai Kínával, Oroszországgal, Japánnal és Franciaországgal együtt tervezik, hogy az olaj árát többé nem USD-ben számolnák, áttérnének a  JPY, EUR, aranyat tartalmazó valutaformára, 4 arab ország jövőbeli egységes pénznemére. Az említett változás távlatát körülbelül 9 évre becsülik. Természetesen, a dollár leértékelődését az árupiacokon az árak növekedése kísérte, konkrétan a Light Sweet kőolaj jelenleg hordónként 71USD értéken áll és az arany Troy unciánként 1062,70 USD történelmi maximumot ért el. Fontos tény volt az Australia Reserve Bank lépése is – a G20 államok központi bankjai közül elsőként, fő kamatlábát 3%-ról 3,25%-ra növelte. Nem volt ez oly jelentős hatással a részvényekre, azonban a piac szereplői számára ez a globális gazdaság erősödésének szimbolikus jele.
Nem kevésbé jelentős a 3.Q. earnings season kezdete, melynek során fokozatosan valamennyi nyilvánosan kereskedhető társaság közzéteszi gazdasági eredményeit. Elsőként hagyományosan az Alcoa (AA) alumínium-konszern jelentett, EPS várakozás -0,11 USD (veszteség). Összességében, a várakozás jelenleg az, hogy az SP 500 társaságok 3.Q. átlagos nyereség-csökkenése -23% értéket tesz majd ki, azonban a pénzügy és félvezetők esetében pozitív számokat, nem kevesebb, mint +63% nyereségnövekedést várnak. Az Alcoa szerdán after hours a következőképpen festett: egy részvényre eső nyereség 4 cent, szemben a várt részvényenkénti -11 cent veszteséggel, a bevételek ill. eladások 34%-kal csökkentek, de egyúttal meghaladták a várakozásokat. A gazdasági eredmények így egészében igazolták a pozitív hangulatot. 
A társaságok mérlegéhez (pl. a szilárd PepsiCo.) csatlakozott a munkaerőpiac makró-adata is, Initial Claims értéke 521 ezer kérelem, szemben az 540 ezer várakozással. Egyúttal, a folyamatos kérelmek száma is alacsonyabb volt, mint a piaci konszenzus, konkrétan, a várakozás 6,11 mil. kérelem, a valóság pedig 6,04 mil.
Bernanke FED-vezető a hét végén elmondta, hogy a FED készen áll majd egy alkalmazkodóbb (szigorúbb) monetáris politika megvalósítására, amikor a gazdaság kilátása kellő mértékben javul, meg akadályozni az infláció esetlegesen erősödő jeleit.

A pénteki valamint a teljes heti kereskedést követően az indexek a következő értékeken zártak:
Blue chips index Dow Jones Industrial Average 9864,94 pont (+78,07 pont, azaz +0,8%) heti erősödés +4%, technológiai index Nasdaq Composite 2139,28 ponton zárt (+15,35 pont, azaz +0,72%) heti teljesítménye +4,5% és Standard and Poor´s 500 1071,49 pont (+6,01 pont, azaz +0,56%) heti erősödése +4,5%.

Az árupiacokon jelentős esemény történt, az arany ára sorra döntötte meg történelmi maximumait. Csütörtök este nem kevesebb, mint 1062 USD értéken állapodott meg. Új, éves legmagasabb értékét is meghaladó maximumát érte el 18 USD értéken az ezüst. Az olajárak meglehetősen volatilisak voltak, jelentősebb árváltozás nélkül, 70 USD érték közelében. Pénteken az említett értéket végül a Brent nyersolajnak is sikerült leküzdenie, mely az utóbbi időben körülbelül 2 USD-vel marad el az US olaj ára mögött. A dollár az EUR-val szemben az idei minimumához közelített, egészen 1,48 értékre süllyedt. A cseh korona, nemcsak a dollár gyengülésének köszönhetően, de a ČNB kijelentése nyomán is (mely egy lehetséges piaci beavatkozásról beszélt az erős korona ellen), gyengülni kezdett. A dollárral szemben havi, az euróval szemben pedig kéthavi minimumát érte el. A hetet így megközelítőleg 17,60 Kč/USD, 25,90 Kč/EUR illetve 28 Kč/GBP értéken zárta.

Csehország
A cseh részvénypiacon, főleg a hét elején, optimizmus uralkodott.  A PX Index végül a hét folyamán +2,83 %-kal erősödött. A piacokat, súlya nyomán főleg az ERSTE befolyásolta, mely továbbra is feszülten kereskedett a tőkenövelés nem hivatalos bejelentését követően. A VIG folytatva idei fejlődését, 1000 Kč felett, éves maximumát is meghaladta. Az NWR részvényei is sikeresek voltak, korrigálták előző csökkenésüket, köszönhetően többek között számos társaság derűlátóbb kilátásainak az acélipar ágazatára, s így a szén árára vonatkozóan is. Az ORCO aránylag kis jelentőséggel bíró átalakítási ügyleteinek bejelentését követően, részvényei aránylag erős növekedéssel reagáltak. Ezzel szemben, a ČEZ részvényeinek nem kedveztek ennyire a körülmények, 900 Kč határ felett mozgott, számos befektető a „konkurens” PGE lengyel energetikai társaság IPO-jára vár. A héten kezdetét vette az osztalék kifizetése a TELEFÓNICA O2 társaság részvényesei számára, a befektetők aktivitásának egyfajta csökkenését okozta. A SPAD kereskedésének volumene összességében, az elmúlt hetekhez képest ezúttal jóval az átlag alatt maradt.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 22:28
closed 11:02
London 03:28
closed 28:32
Frankfurt 04:28
closed 28:32
Prága 04:28
closed 28:47
Moszkva 06:28
closed 25:32
Tokio 11:28
closed 21:32
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch