Kommentárok

Heti áttekintés

21.9.2009 13:54

USA
Folytatódik a pozitív hangulat


Amikor pénteken 21:00 E.T. az amerikai kormány bejelentette a kínai gumiabroncsok behozatalára kivetett 35% adót, biztosak lehetünk benne, nem volt büszke rá. Ez Barack Obama hivatalba lépése óta a leginkább protekcionista lépés, mely azt jelzi, hogy Obama elnök a maga módján engedett egyes érdekek nyomásának. Riasztó jel - mivel a lépésnek politikai és gazdasági következményei egyaránt lehetnek. A döntés csak a hétfői kereskedés elején volt közvetlen hatással a tőzsére. A fennmaradó időben az US piacok egyre közelítettek a semleges sávhoz, majd a kereskedést végül enyhe zöld értékeken zárták. A mérsékelt erősödés mögött ismét az árupiacok pozitív fejleményei álltak – kéz a kézben a jelentősen gyengülő amerikai dollárral. A befektetők a hét második kereskedése alatt is a vételi trend jegyében kereskedtek, elsősorban az ipari szektor és az alapanyagok szektorának társaságaira koncentráltak, így pl. a Caterpillar, General Electric, DuPont nevekre.
A piacokat egyúttal a pozitív makró-adatok is ösztönözték, Retail Sales, azaz kiskereskedelmi eladások, augusztusban 2,7%-kal nőttek (az utóbbi három év legnagyobb növekedése) a várt 1,9 %-os növekedéssel szemben, valamint, a gazdasági hangulat fokozódása  NY államban, mely szeptemberben 52,5 ponttal gyarapodott a várt 51 ponthoz képest. Ezeket a pozitív hírekhez - még a kerekedés alatt - Ben Bernanke FED-vezető csatlakozott. Kijelentette, a technikai indikátorok és a számadatok szerint, igen valószínű, hogy a recesszió véget ért – ez, érthető módon, befektetői eufóriát váltott ki, mely a szerda hangulatát is meghatározta. Ezen a napon, az US piacok ismét idei új maximumaikat érték el. A befektetők lelkesen fogadták a pozitív makró-adatokat, elsősorban azokat, melyek 15:15 CET láttak napvilágot. Konkrétan: augusztusi ipari termelés, mely 0,8%-kal növekedett a várt 0,6%-hoz képest, valamint a kapacitás-kihasználásra vonatkozó adatok, melyek szintén növekedtek: 69,6%-kal, a várt 69%-os növekedéssel szemben. Így, ismét beigazolódott, hogy az ipari vállalatok azok, melyek most kivezetik az amerikai gazdaságot a recesszióból.

A múlt hét negyedik kereskedése alatt a piacok vörös számokba tértek vissza, amikor a befektetők – a vegyes makró-adatokat követően – egyfajta pihenőt tartottak, értékelték a piacok eddigi fejleményeit, és részben egy mérsékelt nyereség-kivét felé hajlottak. A piacra az Oracle társaság nem kimondottan pozitív gazdasági eredményei érkeztek: 1Q nyereség-növekedés 1,1 mld. USD, azaz 0,22 USD/részvény értékre, a tavalyi év azonos időszakának 1 mld. USD értékéről – a várakozásoknak megfelelően. Kissé negatív hír azonban, hogy a társaság bevételei 5%-kal, 5,1 mld. USD értékre estek (a várakozás 5,2 mld. USD volt). A csütörtöki, vörös számokban való zárást követően várható volt, hogy a pénteki kereskedést óvatosság jellemzi majd - ez többé-kevésbé be is igazolódott. A pénteki kereskedések általában óvatossággal párosulnak, s ha ehhez hozzáadjuk a makró-adatok hiányát, valóban nem várhattunk jelentős trendet. A fokozott likviditáshoz minden bizonnyal csak az ún. quadraple-witching – azaz, részvény, részvény-index és futures opciók esedékességének lejárta - járult hozzá. Az US piacok zöld értékben történő zárása hátterében elsősorban az áll, hogy a brit bankóriás Barclay´s Capital felminősítette az US piacok gazdasági kilátásait: növelte az amerikai gazdasági növekedés becsléseit a következő év első három hónapjára vonatkozóan, az eredeti  3% értékről 5% értékre.

Blue chips index Dow Jones Industrial Average 9820,20 ponton tartózkodik (+36,28 pont,ill. +0,37%), miközben múlt heti erősödése 2,24% volt.
Technológiai index Nasdaq Composite 2132,86 ponton állapodott meg (+6,11 pont, ill. +0,29%) 2,5%-os heti erősödéssel.
Szélesebb index Standard and Poor´s 500 a pénteki kereskedést 1068,30 ponton zárta (+2,81 pont,ill. +0,26%), ami az index számára 2,45%-os heti erősödést jelent.

A legtöbb nyersanyag árfolyamát a dollár gyengülése húzta lefelé múlt hét folyamán, mivel USD az EUR-hoz képest folyamatosan 1,46 felett tartózkodott. Arany árfolyama a COMEX-en még múlt héten is meg tudta tartani a mágikus 1000USD-s határt, a Light Sweet Crude olaj pedig átlépte a 70 USD/hordó árat.

Csehország
BCPP számára a múlt hét hasonlóképpen zajlott mint a világ többi tőzsdéjén, tehát mérsékelt optimizmus jegyében. Technikai szempontból meg kell említeni, hogy csütörtökön egyesülés jött létre a Bécsi, Budapesti, Ljubljanai és Prágai tőzsdék között. Az így alakult csoport a CEE Stock Exchange Group elnevezést kapta. Ezzel egyidőben a kialakult csoport a következő indexeket foglalja magában - CEETX árindex, a 25 legnagyobb forgalmat lebonyolító részvények piaci kapitalizációjának súlyozott átlaga, illetve CESSEG, amely magába foglalja a legnagyobb részvényindexeket, amelyek a CEE Stock Exchange Group részét képezik. Bizonyos részvényeknél, mint például CEZ - múlt héten ismét gyengülést figyelhettünk meg, annak ellenére hogy a Credit Suisse megerősítette 1100 CZK-s célárat, és a Concorde Securities csökkentette 1178 CZK-ra a célárat. Fontos információ, hogy a PX index bázisa szeptember 21-től változik, a CEZ és ERSTE részvények új formában egyenlő súllyal rendelkeznek, ami 25%. A teljes PX index múlt héten az esések után hét végére mégis 1,24%-os (1155,6 pont) erősödést tudott felmutatni.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 22:06
closed 11:24
London 03:06
closed 28:54
Frankfurt 04:06
closed 28:54
Prága 04:06
closed 29:09
Moszkva 06:06
closed 25:54
Tokio 11:06
closed 21:54
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch