Kommentárok

Heti áttekintés

15.6.2009 13:20

USA
A pihenés hete

Furcsa hetet tudhatunk magunk mögött. A volatilis, csavarokkal teli kereskedés, illetve a rendkívül magas/alacsony close értékek szerelmeseinek - vetve egy pillantást a múlt hét amerikai piacára - minden bizonnyal könny szökik a szemébe. A piac aktuális helyzete olyan, mintha a befektetők tartanának attól, hogy a vegyesen sikeres makró-adatokon nyugvó pozitív hangulat elmúlik. Ugyanakkor, nem akarnak lemaradni a pillanatról, amikor a piac ismét „felébred”. A hét első felében az aktív szektorok közé pénzügyi szektor tartozott, volatilis fejlődése mögött elsősorban az a tény állt, mely szerint a FED 10 bank számára hagyta jóvá a tőkeemelést (pl. C, BAC), elsősorban azonban a tervezett majd végrehajtott FED s Treasury kijelentés arra vonatkozóan, mely bankok fizethetik a TARRP-támogatást. Végül, a Treasury Department a tizenkilencből tíz (meg nem nevezett) banknak tette lehetővé a TARP programból származó pénz visszafizetését. Összesen 68 mld. USD-ről van szó; ugyanakkor, ezek a szervek további 5,1 mld USD-t is ki kell, hogy fizessenek a kincstári warrant-okért, a TARP-ból származó állami segítség végső elszámolásaként. 
A két alapvető hatáshoz - mely az egész hetet végigkísérte – tartozik az energetikai árucikkek folyamatos növekedése (lásd lentebb), valamint a kötvénypiac növekvő kamatlábainak problémája. A 10Y Treasury Notes növekvő hozamával, mely szoros összefüggésben van a kamatlábakkal, nemcsak hogy az amerikai gazdaság beindításának útjába gördít akadályt, de a nagy inflációtól való félelmet is kiváltják, mely az állam eladósodása következményeként léphet fel. Ennek mértéke csak májusban 189,7 mld. USD rekord-számmal mélyült, és ezzel az állami költségvetés hiánya megállíthatatlanul közelít az 1 billió USD-hez. Optimizmusra a munkaerő-piac adatai adtak okot: konkrétan, az immár hagyományos Initial Jobless Claims, azaz kezdeti kérelmek, június 6., 601 ezer a várt 615 ezerrel szemben. Még egy ilyen hatás sem adta ki a befektetői apátia útját, és a nyilvánosságra hozatal napján a piacok csak részleges növekedéseket értek el.
Az egész Egyesült Államok számára a múlt hét alapvető híre a dohányzásellenes törvény elfogadása a képviselőház által. A törvényi szabályozás, mely érdekében több mint fél évszázada harcolnak, elsőként a történelem során, a Food and Drug Administrative számára jogot adhat a dohánytermékekbe kerülő anyagok, illetve a piacra lépő új dohány-termékek szabályozására.

Blue chips index Dow Jones Industrial Average 8799,26 pont (+28,34 pont, azaz +0,32%), heti erősödése 0,4% s ez 12 erősödő hetet jelent - az utóbbi 14-ből.
Technológiai index Nasdaq Composite 1858,80 ponton zárt (-3,57 pont, azaz -0,19%), az index múlt heti erősödése 0,5%,  március 9.-től pedig 47%-os erősödést jegyez.
A Standard and Poor´s 500 a pénteki kereskedést 946,21 ponton fejezte be (+1,32 pont, azaz +0,14%), az index heti erősödése 0,7%.

Az árupiacokon a múlt héten folytatódott az olaj árának növekedése, túllépte a 70 USD határt és így új 7havi maximumát érte el. Az US olaj rövid időre 73 USD felett is kereskedett. Az arany ára ezzel szemben háromhavi maximumáról ereszkedni kezdett, majd pénteken 940 USD alatt, háromheti minimumára érkezett. Az után, hogy az ezüst ára a hónap elején egészen tízhavi maximumát mutatta, 16 USD szint felett, a múlt hét folyamán jelentős korrekcióra került sor, 14,80 USD-re. Kitartott a volatilitás a forexen, a fő páros USD/EUR több mint egypontos napon belüli illetve napok közötti mozgásokat mutatott, 1,4 érték környékén. Ez hatással volt a cseh koronára is, mely elsősorban a dollárral szemben csökkent, a hét elején háromhetes minimumára, 19,50 Kč-ra. Az EUR-val szemben 27 Kč felett is járt. Később azonban ismét erősödésnek indult, és a hetet 19 Kč/USD illetve 26,70 Kč/EUR értékeken búcsúztatta.

Csehország

A cseh tőkepiacon mintha egy „szezonon kívüli” állapot kezdődött volna, a befektetők aktivitása igencsak az átlag alatti szinten volt. A piacnak a hét derekán – a  PX index tükrében – sikerült megközelítenie ide maximumát, melyet május elején produkált. A hetet végül jelentéktelen 0,66 %-os  növekedéssel zárta 957,3 ponton.  Új vállalati információk nem igazán álltak rendelkezésre. Az ORCO nyilvánosságra hozta 2008-ra vonatkozó auditált eredményeit, melyek az előzetes adatokhoz képest nem hoztak számbeli változásokat, s így nem került sor az árfolyam jelentős változására vagy az utóbbi időben jellemző likviditás növekedésére. A befektetők így elsősorban arra várnak, belép-e egy új befektető a társaságba, illetve, a közgyűlésre, melynek összehívását a vezetőség éppen az auditált gazdasági eredmények bejelentése után ígért. Az NWR, tekintettel a szén iránti alacsony keresetre való tekintettel, további létszám-csökkentést jelentett be: értékét az év végéig háromezerrel tervezik csökkenteni. A ČEZ részvényeinek a magasabb árak ellenére is sikerült elérniük új 8-hónapos maximumukat, és ezzel megerősíteni az utóbbi három hónapban megfigyelhető fokozatos erősödést. Kilenchónapos maximumán tartózkodott a PEGAS, várva a hétfői közgyűlést valamint elsősorban a 3Q-re tervezett osztalékot. Kilenchónapos maximumán tartózkodott a PEGAS, várva a hétfői közgyűlést valamint elsősorban a 3Q-re tervezett osztalékot.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 20:49
closed 12:41
London 01:49
closed 30:11
Frankfurt 02:49
closed 30:11
Prága 02:49
closed 30:26
Moszkva 04:49
closed 27:11
Tokio 09:49
closed 23:11
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch