USA
A piacok a sertésinfluenzától és a "stress test" eredményeitől tartanak
A múlt hét kereskedését már az elejétől fogva a mexikói influenza kitörése befolyásolta. A múlt hetet megelőző hétvége a Mexikóból érkező hírek jegyében telt, ahol egy lehetséges pusztító világjárványtól való pánik tört ki. Akarva-akaratlanul, ehhez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is hozzájárult, a lehetséges világméretű következmények felvázolásával. Nem tudni, ezek a jelentések megalapozottak voltak-e vagy sem, mindenesetre a fő részvényindexekhez tarozó futures már hétfőn megjósolták, milyen nagulatban telik majd a hét. A várható értékesítés illetve nyereség-kivétel nagyrészt nem igazolódott be, azonban a mexikói influenza okozta óvatosságot az egész hét folyamán érezni lehetett. Ez az új, világméretű jelenség különösen a gyógyszeripari részvényeket támogatta, melyek Tamiflu-t szállíthatnak: a Roche és a GlaxoSmithKline (Relenza). Ezzel ellentétben, érthető módon a turizmus és a légitársaságok áraira nehezedett nyomás. A hétfő tehát a mexikói influenza hatása alatt telt.
A makró-adatok hiánya a befektetők számára a támogatás szükségességét jelentette, a hétfői kereskedés fő híre a General Motors-tól érkezett: bejelentette, adósságát törzsrészvényeire cserélné, minden 1 000 USD adósságért 225 részvény arányban, a hitelezőknek 09.5.26-ig kellene dönteniük; valamint, 2010-ig 21 000 alkalmazottját tervezi elbocsátani.
A keddi kereskedés a fogyasztói bizalom meglepően kedvező adataival örvendeztette meg a befektetőket, az index 26 pontról 39,2 pontra növekedett, a várt 29,9 ponthoz képest. Az IMB tájáról érkezett a hír: a Sun Microsystems meghiúsult akvizíciójának köszönhetően negyedéves osztalékát 10 %-kal, 0,55 USD/részvényre emeli és a "buyback" eszközöket 3 mld. USD-vel növeli. A mexikói influenza és a pénzügyi szektor (a Bank of America és a Citigroup bankokkal kapcsolatos spekulációk szerint a stress tesztek eredményei alapján az állam tőkenövelést követelhet tőlük) a piacoknak nem engedtek jelentősebb növekedést, ezért ahogyan hétfőn, úgy kedden is enyhe mínuszokban zártak.
A szerdai ülés a reálgazdaság helyzetével kapcsolatos spekulációk jegyében telt. A GDP-ről szóló hír 1Q 6,1 %-os csökkenést mutat, a várakozás csupán -4,7 % volt; de a FED kommentárjában megjegyezte, hogy márciussal szemben a gazdaság a javulás jeleit mutatja, és bár továbbra is a kontrakció jellemzi, a nehezén már valószínűleg túl van. Ráadásul, a Time Warner és a General Dynamics gazdasági eredményeikkel jelentősen meghaladták a piac várakozásait. A piacokra így szerdán visszatért a pozitív hangulat, és a mexikói influenza hatása a háttérbe szorult.
A hét vége jelentős mértékben reagált a Chrysler elkerülhetetlen csődjének hírére, ezért a csütörtöki kereskedés mínuszban ért véget. Ez a borúlátóbb hangulat lényegében a pénteki makró-adatok jelentéséig uralkodott, ekkor elsősorban a Chicago-i beszerzési menedzser index hozott élénkülést: 65,1 pontra növekedett, a várt érték csupán 61,9 pont volt. A pénteki kereskedés végül pozitív értékeken zárt. A múlt héten két, a bankkártyák piacán nagynevű társaság gazdasági eredményeit is nyilvánosságra hozták. A Mastercard 19 % nyereség-csökkenést jelentett az első negyedben, a tavalyi évhez viszonyítva, ezzel szemben a Visa a költségek csökkentésének köszönhető nyereség-növekedéséről számolt be.
A fő amerikai részvényindexek a pénteki kereskedést a következő értékeken zárták:
Blue chips index Dow Jones Industrial Average 8212,41 pont (+44,29 pont, azaz +0,54%). Heti teljesítménye +1,7%.
Technológiai index Nasdaq Composite 1719,20 ponton zárt (+1,90 pont, azaz +0,11%). Heti erősödése +1,5%
Standard and Poor´s 500 a pénteki kereskedést 877,52 ponton zárta (+4,71 pont, azaz +0,5%), heti teljesítmény +1,3%.
Az árupiacon az elmúlt hetekben az olaj ára 50 USD érték körül mozgott, pénteken az érték 53 USD-ig rugaszkodott. Az arany nem tartotta a 900 USD értéket és az alatt tartózkodott, a 880 USD határ támogatta. A Dollár az Euróval szemben a hét elején először 1,3 alá erősödött, majd fokozatos gyengülésnek indult, és a hetet 1,33 közelében zárta. Ez érintette a cseh valuta főleg dollárral szembeni alakulását, egészen 20 Kč/USD erősödésre került sor. A többi valutához képest a hetet a következőképpen zárta: 26,60 Kč/EUR valamint 29,90 Kč/GBP.
Cseh Köztársaság
A cseh tőkepiac az előző, egyhetes szünetet követően visszatért a növekedéshez, ezzel megerősítve az április egészében pozitív fejlődését, mely a PX index számára +17,46 %-ot jelentett. A múlt hét +5,57 %-os elmozdulást hozott, így a PX index nyeresége a tavalyi év végével összehasonlítva +2,61 %. Ez az eredmény leginkább a pénzügyi részvények fejlődését támogatta, ahol különösen a KB-t jellemezte rally, és 3 hónapos maximumát érte el. A szilárd 1Q eredményekre pozitívan reagált az ERSTE is. Az osztalékok kilátása a VIG részvényeket több mint féléves maximumára segítette. Az osztalék reményében a BCCP „leader” CEZ-nek is jól ment. 5.13-án, a közgyűlés napján – melynek az igazgatótanács által javasolt 50 Kč/részvény osztalékot kellene jóváhagynia – az 1Q gazdasági eredményei is napvilágot látnak. Majdnem ötéves jelenlétet követően utolsó felvonását tartotta a ZENTIVA, mely a legelső IPO volt a BCCP-n. A SPAD kibocsátások száma így 13-ra csökkent.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!