Kommentárok

Heti áttekintés

30.3.2009 13:37

USA
További emelkedés a részvénypiacon
Az amerikai piacok ismét növekedést hozó hetet könyvelhetnek el. A harmadik olyan hétről beszélünk, melyet a befektetői optimizmus jellemez – okai az amerikai gazdaság javulásának fokozatosan alakot öltő jelei.Egyúttal ez a legnagyobb háromhetes növekedés 1938 óta. A múlt hét első kereskedése alatt az amerikai piacok masszív erősödést és egyben a tavaly októbere óta a legmagasabb napi, százalékbeli emelkedést mutattak. Mindez két szektor híreire vezethető vissza: a bankszektor és housing, melyek a válság alatt hosszútávon fogták vissza a gazdaságot. Az amerikai pénzügyminisztérium toxikus aktívák vásárlásáról szóló tervet jelentette be, melyek volumene T. Geithner pénzügyminiszter szerint egy billió USD-t is elérheti. Ezen összehangolt akció, a Pénzügyminisztérium, FED, magánbefektetők (zömmel intézményi) részvételével, meg kell könnyítse elsősorban a bankok számára tőkéjük növelését valamint, hogy újra képesek legyenek az amerikai fogyasztóknak kölcsönöket nyújtani. Másodsorban, a gyenge likviditású aktívák helyes értékelésével hosszútávon stabilizálja e kulcsfontosságú szektort. A befektetők számára talán még ennél is pozitívabbak a már említett housing szektor makró-mutatói, konkrétan: a várt 4,45 millió helyett 4,72 milliót növekedett,  ez hóközi 5,1 % emelkedést jelent a várt - 0,9 % csökkenés helyett – valódi ok az optimizmusra. Egy ilyen masszív emelkedést követően, kedden megérkezett a várt nyereség-kivétel. Azonban, a befektetők a következő napokban is derűlátóak maradtak.

A szerda a befektetők döntésén múlott. Választhattak: a rossz, vagy a jó híreket veszik figyelembe. Egyértelműen pozitív volt a befektetői reakció a nyilvánosságra hozott makró-mutatók nyomán, konkrétan: februári tartós fogyasztási cikkek rendelései 3,4% növekedtek a várt -2,5% helyett, valamint, a  housing szektorban új házak eladása februárban 337 000 (4,7 % növekedés). Ilyen pozitív makrók után a piac meredek emelkedésnek indult (DJIA 203 ponttal), ahol az értékek azonban csak két és fél órára maradtak. Meredek zuhanás következett (DJIA -110 pont), hátterében a meggyengült energia-szektor és az állampapírok és kötvények iránti elégtelen kereslettel. A befektetők aggódni kezdtek, hogy az államnak nem lesz könnyű megszereznie a mentő-programokhoz szükséges, elegendő mennyiségű pénzt. A pozitív értékeken zárás azonban bizonyítja: az előző napok bátorsága, elszántsága megmaradt. Ez a következő napon is éreztette hatását, és a makró-mutatók többsége ismét nem okozott csalódást. A befektetőket nem tántorította el a tény, hogy az utolsó negyedévi GDP alapján ez az amerikai gazdaság 1982 óta leggyorsabb kontrakciója. Derűre azonban több ok is akadt – a Best Buy elektronikai cikkek kiskereskedőjének meglepően jó gazdasági eredményei; a technológia szektor felélénkülése, élén az (elsősorban BlackBerry nevű termékének eladásainak köszönhetően) masszívan erősödő Research in Motion-nel. További jó hír az államkötvények iránti fokozódó kereslet. A szerdai, mentőakciókra nem elegendő állami eszközökről szóló spekulációt követően, a befektetők újra hinni kezdtek az állam finanszírozási képességeiben. Hogy az optimizmus kitartónak bizonyul-e ezen a héten is, az április 7-én kezdődő earnings season befektetői előkészítésétől, valamint a pénteki munkaerő-piaci makró-mutatóktól függ majd.

Blue chips index Dow Jones Industrial Average 7776,18 pontos szinten tartózkodik (-148,38 pont, ill. -1,87%), ami a DJIA számára heti 6,8%-os növekedést jelent. Technológiai index Nasdaq Composite 1545,20 pontos szinten állapodott meg (-41,80 pont, ill. -2,63%) heti növekedés 6%. Szélesebb index Standard and Poor´s 500 pénteki kereskedést 815,94 ponton zárta (-16,92 pont, ill. -2,03%), miközben múlt héten az index 6,2%-ot erősödött.

Nyersanyagpiacon az olaj ára újra több heti maximumát érte el. Amerikai Crudo Oil, amit Nymex-en jegyeznek 54 USD-n folyt a kereskedés, Brent 53 USD. Arany ára ellenben csökkent 950-ről 920 USD-re, miközben a részvénypiacon optimista hangulat volt. Volatilitás folytatódott az USD/EUR árfolyamon is, ami múlt héten végül 1,33-as szintet érte el. Ez negatív hatással volt a CZK árfolyamára is, ennek köszönhetően gyengült is többheti maximumáról és végül 20,50 CZK/USD, 27,30 CZK/EUR, illetve 29,35 CZK/GBP-n fejezte be a hetet.

Csehország
Zsinórban negyedik héten tudott emelkedni a cseh piac, miközben pénteken először csökkent főleg a profitkivétnek köszönhetően. Egész heti összehasonlításban azonban az index 7,9%-ot tudott erősödni, míg egész hónapban a nyereség elérte a közel 23%-os szintet. Az index mozgására újra legnagyobb hatással a pénzügyi szektor volt. ERSTE februári minimumértéke óta közel 100%-ot tudott felértékelődni, KB közel két havi maximumát érte el. Legjelentősebb, illetve legvolatilisebb fejlődés az ORCO részvényen történt, mivel a társaság múlt héten bejelentette a párizsi bíróságnak, hogy "hitelvédelmet" kér, ami a cég vezetősége szerint segítene a szektorban uralkodó nehéz helyzetet átvészelni. Érdekesség volt pénteki napon az AAA részvényeinek több mint 50%-os emelkedése is, ami oda vezetett, hogy a piac szereplőinek nem kötelességük árajánlatot tenni a részvényre. Ilyen eseményt nehezen találnák a történelemben. Árfolyaminformáció, még a csütörtöki negatív jelentés nem volt ekkor nyilvánosságra hozva. A részvény alacsony likviditásban szenved, és elég kicsi a kereskedés rajta ahhoz, hogy lejelntős mértékű változás történjen.

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 21:55
closed 11:35
London 02:55
closed 29:05
Frankfurt 03:55
closed 29:05
Prága 03:55
closed 29:20
Moszkva 05:55
closed 26:05
Tokio 10:55
closed 22:05
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch