USA:
Az ijesztő január után feszültséggel vártuk, hogy a befektetők milyen kedvvel lépnek az első februári hónapba. A sok negatív hír, melyek főleg az utolsó januári hónapra voltak jellemzőek, az első februári kereskedésen szerencsére nem ismétlődtek, bár a befektetők továbbra is vártak és felkészültek az újabb rossz hírekre gazdasági eredmények, az amerikai gazdaság állapotának nyugtalanító adatai vagy a tömeges elbocsátások formájában.
A keddi pozitív zárás elsősorban az autóipar fellendülésének köszönhető. Annak ellenére, hogy az autógyárak többsége hatalmas gyengüléseket könyvelt el az eladások terén, a keddi kereskedés legfőbb tényezője az volt, hogy az amerikai gazdaság kulcsfontosságú szektora stabilizáció jeleit mutatja. Az új autók eladása USA-ban a legrosszabbak az utolsó 26 évben, azonban az új autók iránti kereslet stabilizálódott az utolsó három hónapban, amit számos befektető lelkesedéssel fogadott.
A szerdai kereskedés folyamán a befektetők a Capitolban zajló drámára figyeltek, ahol múlt héten nem csak Obama új stimulációs csomagjáról tárgyaltak, hanem a TARP meglévő tervének módosításáról is. Más befolyásoló tényezők közé tartozott a folytatódó earnings seasons és szintén a nyilvánosságra hozott makromutatók is, és azt elsősorban a foglalkoztatottság a magánszektorban, mely januárban 522 ezerrel csökkent, vs. várakozás 535 ezer.
A pénteki kereskedésre nagy befolyással bírt a munkanélküliségi adat, melyek végül rosszabbak lettek, mint amit vártak, és azt konkrétan: Nonfarm Payrolls január 2009 -598 ezer munkahely vs. várakozás -540 ezer, miközben ez volt a legnagyobb havi csökkenés az utolsó 34 évben és a munkanélküliség mértéke januárban 7,6%-ot mutatott összhangban a várakozásokkal, ami végül 11 éves maximumot jelentett. Befektetők azonban jobban foglalkoztak az amerikai Szenátusban zajló tárgyalásokkal Obama stimulációs csomagjáról, melyről az utolsó információk szerint valószínűleg kedden fognak dönteni, és a makroadatokra nem reagáltak kiárusításokkal. Megismétlődött a múlt héten kialakult érdekes helyzet, amikor az autóipar hozott nyugtalanító adatokat és a befektetők tömegesen nemet mondtak és teljesen fordítva reagáltak. A csütörtöki pozitív zárás után a piacok pénteken folytatták a felvetett trendet és a már nagyon várt rallyt mutatták.
Az amerikai indexek a következő értékekkel zárták a múlt hetet:
Blue chips index Dow Jones Industrial Average - 8280,59 pont (+217.52 pont, ill. +2,7%). Múlt héten +3,5%-ot erősödött. Technológiai index Nasdaq Composite - 1591,71 pont (+45,47 pont, ill. +2,9%), ami 7,8% heti erősödés. Szélesebb index Standard and Poor´s 500 - 868,60 pont (+22,75 pont, ill. +2,7%). Múlt héten +5,2%-ot erősödött.
A nyersanyagpiacok múlt héten stabilitás jeleit mutatták, amikor az US olaj 1,15 USD-vel volt olcsóbb a hétfői naphoz képest, és az arany pedig 0,69 USD-vel volt drágább. Az olaj ára jelenleg 40,17 USD hordónként és az arany pedig 907,19 USD. A forexen az EUR/USD aránya 1,280 körül mozog, ami a dollár számára mérsékelt erősödést jelent, mivel a hétfői cross rates 1,270 volt.
A hét elején folytatódott a CETV jelentős gyengülése, mivel újra ráfizetett a cseh korona gyengülésére. Az olaj és az elektromos áram csökkenő áraira a ČEZ energetikai óriás fizetett rá, mely már negatívan indította a hetet is. Éppen a ČEZ részvényei támadták meg a pszichológiai 700 koronás határt és a legnegatívabb close-t érte el. Érdekes fejlődés volt egész héten a Zentiva körül. A PPF befektetési csoport 2009.02.09. napjára hívott össze egy rendkívüli közgyűlést a Sanofi-Aventis és a Zentiva közötti felvásárlás kapcsán. Múlt héten megjelentek az UNIPETROL eredményei is, melyek az olcsó olaj miatt rosszabbak lettek, mint ahogyan korábban feltételezték. A piac likviditása és a kereskedett mennyiség az első 4 napon nagyon alacsony szinten mozgott. A pénteki kereskedési nap kivétel volt, amikor a SPAD túllépte a 3 milliárd CZK határt, elsősorban a ČEZ-nek köszönhetően. Az egész hét folyamán a PX index 5,2%-al gyengült 733,80 pontra és az év elejétől már 14,5%-ot vesztett.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!