USA:
A beikatatás nem hozta meg a várt hatást A hétfői Martin Luther King, Jr. Day után az amerikai piacok kedden teltek meg és indultak el újra. Ez a nap kivételes volt Barack Obama új amerikai elnök beiktatási ceremóniája miatt. Aki az amerikai piacokon várta az Obama-hatást, vagy bármilyen más pozitív jelet, az hatalmasat tévedett. A keddi kereskedés folyamán elsősorban a pénzügyi szektor egészségével kapcsolatos aggodalmak jelentek meg, melyről azon a napon a WEF (World Economic Forum) tanulmánya is tanúskodott, amely a bankrendszerek minőségét tanulmányozta és ebben az amerikai bankrendszer a 40. helyen végzett! A keddi „beiktatási gyengülés” után szerdán a remény és a jobb holnapok kilátásába kerültek a piacok, amikor ezt a jelzést a legfontosabb szektor érezte meg – a pénzügy.
A piacok számára nagy jelentőséggel bírt az információ Obama elnök új fiskális stimulációs csomagjáról, mely bizonyos tekintetben emlékeztet F.D. Roosevelt 1933 évekbeli programjára a „Nagy Depresszió” idejében. Amennyiben legalább részben megismétlődne az akkori piaci hatás, alapvető lenne a piacok trendjéhez az idei és a következő évek számára. Ugyanis Roosevelt elnökségének első 100 napjában a részvények 80%-al erősödtek. Azonban tekintetbe kell venni a teljesen más történelmi viszonylatokat. A TARP meglévő csomagja, mely 700 mld. USD felhasználása nem volt teljesen rendben (bizonyos alulértékelés és elosztás az ipar- és pénzügy keretében), valószínűleg ki lesz egészítve további kb. 800 milliárd dollárral és főleg a fogyasztói és infrastrukturális szféra támogatásának formájában kb. 3 millió munkahelyet alakítanak ki. Szintén felelevenítették a gondolatot, hogy kialakítanak egy intézményt a toxikus aktívák felvásárlására a pénzügyi és más vállalatoktól, mely ezeket tovább fogja kezelni.
Ez a gondolat, eredetileg az első 700 mld. USD fő indoka volt, az előző közigazgatás által hiányosan volt kidolgozva. A TARP inkább a problémás (ami szinte mid) pénzügyi vállalatok pénzügyi injekciójára összpontosított.
A fő tényező, mely befolyásolta a csütörtöki nagyon volatil kereskedést, a technológiai szektor negatív hírei voltak. A befektetőkre valamilyen előjelet jelentettek, hogy az earning seasons borús hangulatban fog folytatódni és a szerdai nyereségek után piros számokba tértek vissza. Elsősorban a Microsoft erősen negatív eredményeket hozott nyilvánosságra, egyben azt is jelezte, hogy 5 ezer alkalmazottal szándékozik csökkenteni a munkaerő állományát. Egyidejűleg kijelentette, hogy nem képes kilátásokat mutatni az év fennmaradó részére, ami kalapácsként hatott a piacokra. Aztán negatív hírek jöttek az eBay társaságtól is, nem okoztak örömet a munkanélküliségi makroadatok sem (Initial Claims), szintén a housing adatai sem, miszerint a házak árai novemberben 1,8%-al csökkentek. Ez volt a legnagyobb havi csökkenés 1991 óta, amikor elkezdték ezeket az adatokat gyűjteni. Obama elnök körüli politikai történések közül meg kell említeni Timothy Geithner, új pénzügyminiszter kijelentését, hogy Obama elnök szerint Kína manipulál a pénznemével. A pénteki kereskedés nagy volatilitás jegyében zajlott. A befektetők, a folytatódó negatív earning seasons ellenére is, többnyire egyhelyben topogtak és azt azért, mert várják az új közigazgatás hatását az amerikai gazdaság katasztrofális helyzetére.
A fő amerikai indexek eredményei:
Blue chips index Dow Jones Industrial Average - 8077,56 pont (-45,24 pont, ill. -0,6%), múlt héten 2,5%-al gyengült. Index Nasdaq Composite - 1477,29 pont (+11,80 pont, ill. +0,8%), ami 3,4%-os heti esést jelent. Szélesebb index Standard and Poor´s 500 - 831,95 pont (+4,45 pont, ill. +0,5%), heti gyengülése 2,1%.
Tekintettel a részvénypiacok feszültségére, főleg az arany fokozatosan elkezdett erősödni, mely megközelítette a 900 USD értéket is, ami 3 hónapos maximum. Míg a Brent olaj a gáz helyzetének javulása után stabilizálódott, az US olajnak sikerül korrigálni az utolsó napok veszteségeit (egészen 46 USD-ig) és csökkenteni a különbséget az ára és a Brent olaj között. Újra lendületes volt a forex piac, ahol a font a dollárhoz képest 23 éves minimumra gyengült, amikor a dollár főleg a hét végén erősödött az Euróval szemben 1,28 szintre. Az eladási nyomás folytatta a hazai cseh pénznemen. 22 CZK/USD-re való gyengülés a legalacsonyabb érték volt 2006 október óta. A 28 CZK/EUR 2007 augusztus óta a legalacsonyabb minimum.
Csehország
A múlt heti kereskedés a BCPP tőzsdén negatív hangulatban zajlott, kivétel néhány rövidtávú mozgások. A PX index egyetlen egyszer sem zárt „zöldben” és a heti vesztesége elérte a 10,82%-ot is. Az értéke 751 ponton állt meg, ami 51 pont a tavalyi októberi többéves minimumok alatt. A gyengüléshez legjobban a bankszektor járult hozzá, főleg az ERSTE részvények, melyek naponta mélyítették a történelmi minimumokat a BCPP-n. Bécsben a részvény árfolyama 11 éves minimumokon mozgott. Kiderült, hogy a bank piaci kapitalizációja alacsonyabb mint a Česká spořitelna piaci kapitalizációja, melyet az ERSTE 98%-ban birtokol. A KB is megközelítette az októberi, illetve a hat éves minimumokat. Nagyobb gyengüléseket az UNIPETROL, valamint a CETV is elkönyvelhetett, melytől a befektetők megszabadultak a reklámpiac gyengülése miatt és a hazai és más nemzeti pénznemek gyengülése következtében is. A céges hírek közül a DHL 5 éves szerződése volt az egységes szolgáltatási portfolió nyújtására vonatkozóan a Telefónica csoporttól, amikor Prágából 28 európai országba fogja nyújtani a kommunikációs szolgáltatásait a társaság számára.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!