Kommentárok

Heti áttekintés

19.1.2009 12:23

USA: A pénzügyi piac továbbra is feszültA Wall Street múlt hét első kereskedési napját a már nagyon várt earing seasons indította el, ami a befektetőknek azt jelezhette, hogy a kormányzati ösztönzők mennyire hatékonyak. A piac konszenzusa -15% körül mozgott a S&P 500 index nyilvánosan kereskedhető vállalatok keretében. Éppen a gyenge eredmények várakozása volt a hétfői zuhanás és a sorozatban 4 negatív értékeken zárt nap fő indoka (legalacsonyabban az év elejétől). Hétfőn a pénzügyi szektorban volt érezhető a válság, elsősorban a Citigroup bankban. A WSJ napilapban megjelentek információk, hogy a társaság eladná az egyik brókeregységét – Smith Barney, miközben az egyik lehetőség joint venture volt a Morgan Stanley-vel. Ezt az információt kedden igazolták, ami a Citigroup számára múlt hét egyetlen kereskedési napját jelentette, amikor „zöld” értékeken zárt. Közben Ben Bernanke, a FED elnöke Londonban azt nyilatkozta, hogy a gazdaság javulásához szükség van további kormányzati segítségre és pénzre a pénzügyi rendszerbe. Továbbá kijelentette, hogy az időzítés és a gazdasági fellendülés ereje nagyon bizonytalan. A szerdai nap folyamán az amerikai részvénypiacok újra negatív trendbe fordultak az amerikai gazdaság mélyülő recesszió forgatókönyvének következtében, amikor a piac az energia- és a pénzügyi részvények gyengülése következtében esett, illetve azután, hogy a decemberi kiskereskedelmi eladások a recesszió egyértelmű jeleit mutatták. A Retail Sales, kereskedelmi mérleg adatai, az import-árak csökkenése is bizonyítják az amerikai gazdaság recesszióját. Továbbra is feszült volt a hangulat a Citigroup körül, mely több mint 20%-ot gyengült egészen 5 USD határig azon hírek következtében, hogy az egyes divíziókat tompítja, 1/3-al redukálja a vállalatot és következetesebb restrukturalizációs tervet valósít meg (Smith Barney eladása).         Annak ellenére, hogy a csütörtöki nagyon volatil kereskedés a pénzügyi szektor nagy veszteségei jegyében zajlott, az amerikai piacok mérsékelt nyereséggel zártak. Az előző 6 gyengülő nap a Dow Jones Industrial Average számára a leghosszabb folyamatos gyengülést jelentett a Lehman Brothers bukása óta. Az erősödés egyik indoka a short pozíciók voltak és a másik pedig a megjelent makroadatok, melyek mérsékelten meghaladták a várakozásokat.   A Citigroup-al kapcsolatban a befektetők már pénteken jelezték az aggodalmak a pénteki előrehozott eredmény-jelentés kapcsán. Bonyolult volt a helyzet a Bank of America második legnagyobb amerikai bank körül is, melyet a befektetők csütörtökön megrohamoztak azután, hogy a bank kijelentette, hogy lehet nagyobb pénzügyi injekcióra lesz szüksége a Merril Lynch költséges átvétele miatt, mint ahogyan azt feltételezték. Szerencsére a Bank of America számára a kormány csütörtök éjszaka jóváhagyta a 20 mld. USD támogatást és az aktívák garanciája 118 mld. USD, ami nem csak erősítette a reményeket, hogy az állam nem hagyja tönkre menni a pénzügyi intézményeket, hanem egyben hogy ez a hír saját módja szerint beárnyékolta a fent említett két bankóriás kedvezőtlen gazdasági eredményeit, és így a piacok legalább az utolsó napot zárták pozitív számokban.      A fő amerikai indexek állása a pénteki záráskor:Blue chips index Dow Jones Industrial Average - 8281,22 pont (+68,73 pont, ill. +0,8%), ami a DJIA számára 3,7% heti gyengülést jelent. Technológiai index Nasdaq Composite - 1529,33 pont (+17,49 pont, ill. +1,2%) 2,7% heti gyengüléssel. Szélesebb index Standard and Poor´s 500 - 850,12 pont (+6,38 pont, ill. +0,8%), múlt héten 4,7%-ot esett. A nyersanyagpiacokon érdekesen és változatosan alakult az olaj árfolyama. Amíg a Brent fokozatosan emelkedett és a hét folyamán 50 USD határhoz közelített, az US olaj egyre erősebb eladási nyomás alá került főleg a legközelebbi februári kontraktus, mely egészen 35 USD körüli értékeket is elért. Az arany ára fokozatosan karnyújtásnyira kerül 800 USD értékhatártól. A fordulat csak hét végén következett be, amikor az árfolyam 830 USD-re tért vissza. Hasonló trendben mozgott az euró aránya a dollárhoz képest, amikor pénteken mérsékelt korrekció történt egészen 1,33 szintre. A cseh korona is folytatta a gyengülést, amikor a dollárral szemben rövid ideig 21 CZK/USD áron volt kereskedhető, ami a legalacsonyabb érték 2007 június óta. Az Euróval szemben 27 CZK/EUR, ami a legalacsonyabb 2007 október óta. A Morgan Stanley az 1. negyedév végéig újabb gyengülést vár 29 CZK/EUR szintre. Negatív kilátásokat jósol a többi „keleti” pénznemekre.    CsehországA prágai tőzsde fejlődése sem volt túl pozitív, amiért a PX index minden nap, péntek kivételével, gyengüléssel zárta a napot. Elvesztette az összes idei nyereségét, amiért a teljesítménye az év elejétől -1,88% (a heti gyengülése összesen -3,95%). A külföldi példa szerint eladási nyomás alá került a pénzügyi szektor. A KB árfolyama a legalacsonyabb november óta, az ERSTE a BCPP tőzsdén megközelítette a történelmi minimumot is annak ellenére, hogy megállapodást írt alá Ausztriával a garantált kötvények lehetséges kibocsátásáról az állam által 6 milliárd USD értékben. Ez a hét nem kecsegtette sikerekkel a CETV médiavállalatot sem, mely gazdaságában nagy befolyással bírt a közép- és kelet-európai pénznemek gyengülése a dollárral szemben. Érdekes információ volt az Aegon részesdés-emelése a PEGAS társaságban, ami megmagyarázza a részvény iránti érdeklődést az utolsó hetekben. Az aktivitás és a likviditás az újévben a BCPP tőzsdén továbbra is átlagon aluli. A statisztikai hivatal által kedden megjelenített adatok az építészeti és ipari termelés kapcsán azt jelzik, hogy a cseh gazdaság növekedésének lassulása jellegzetesebb lehet, mint ahogyan azt eddig feltételezték.   

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 21:04
closed 12:26
London 02:04
closed 29:56
Frankfurt 03:04
closed 29:56
Prága 03:04
closed 30:11
Moszkva 05:04
closed 26:56
Tokio 10:04
closed 22:56
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch