Kommentárok

Heti áttekintés

3.11.2008 11:40

USA:

Az elmúlt hetet újra skizofrénként lehetne jellemezni. Ha jelszavakat kellene használni, akkor így hangzana: hétfőn 5,5 éves minimum DJI, azután hirtelen erősödések a piacon, 1%-ra való kamatcsökkentés a FED által, volatil olaj, a kormányzati „szolidaritás” továbbra is működik.

Egyértelműen a legfontosabb történés a fő kamatráta 50 bázispontos csökkenése volt 1%-ra. Bár spekulációk hangzottak el a 0,75%-ra való csökkenésről is, de ez lenne már a végső megoldás és valószínűleg nagyon ellentmondásos. 1%-os határ annyira várható volt, hgoy bármely más döntés újra nagy volatilitás okozott volna és további találgatásokat az amerikai gazdaság valódi állapotáról. A japán központi bank is csökkentette a kamatot 0,3%-ra, illetve a kínai központi bank 0,27%-al 6,66%-ra. Azonban Izlandon 6%-al emelté a kamatot egészen 18%-ra. A makrogazdasággal kapcsolatban meg kell említeni, hogy az amerikai negyedéves GDP fejlődésének mutatója meghaladta a piaci várakozásokat, amikor csupán -0,3%-al csökkent a várt -0,5% helyett. Ez az érték már a recessziót jelzi, de nem annyira lehangoló érték, mint amit feltételeztek. Nagyon releváns a Case Shiller 20 Index mutató is, mely 20 fő USA-régiós ország ház- és lakáseladásai mutatója (yoy), amely augusztusban -16,6%-al gyengült a várakozások szeritn és a Consumer Confidence (fogyasztói bizalom) mutató szeptemberben 38 pontra esett szemben a várt 52 ponttal. Ez a legalacsonyabb érték a mutató létezése óta 1967-től.      

Semleges értelemben zavart keltett az IMF, Világbank és EÚ általi segítségnyújtás Magyarországnak 25,1 mld. USD formában a bizalom helyreállítására. Ez a legnagyobb mentőcsomag egy emerging markets országnak a válság kezdete óta (addig Izland 2,1 mld. USD, Ukrajna 16,5 mld. USD).  Meg kell említeni október 28.-át is, amikor az európai központi bank a bankközi piacnak 408 mld. USD-t kölcsönzött, ami a legmagasabb érték az utolsó 10 hónapban. Németország 30 mld. Euróval segít a hazai gazdaságon és a IMF 100 mld. USD-t különít el a szükséges gazdaságok támogatására.

   

Fő amerikai indexek állása múlt héten záráskor:Blue chips index Dow Jones Industrial Average - 9325,01 pont (+144,32 pont, ill. +1,57%) úgy, hogy a havi gyengülése -14,1% (legrosszabb október a piaci krach óta 1987-ben), azonban a heti teljesítménye +11,3%.Technológiai index Nasdaq Composite - 1720,95 pont (+22,43 pont, ill. +1,32%) és a havi teljesítménye 2001 óta a legalacsonyabb -17,7%, de a heti értékelése pozitív +10,9%.Szélesebb index Standard and Poor´s 500 - 968,75 pont (+14,66 pont, ill. +1,54%) havi értékelése -16,9% (legrosszabb 1987 óta) és a heti teljesítménye pozitív +10,5%.

A 3.negyedév gazdasági eredmények szezonjában eddig 327 gyorsjelentést kaptunk 500 cégből a SP 500 indexből. A Thomson Financial szerint a nyereség átlagban -11,7%-al csökkent. A legrosszabb szektor a pénzügyi, mely 94%-ot esett évközben. A fogyasztói szektor 19%-os zuhanást könyvelt el, míg a legsikeresebb az energetikai szektor volt 55% emelkedéssel.  

A 4. negyedév jobb évközi összehasonlítási alappal fog rendelkezni (tavaly már befolyásolta a jelzálogválság) és a becslések 28,8% nyereség-növekedést jeleznek, azonban a pénzügyi szektor nélkül (mely fellendülhet) a növekedés csupán 0,5%.

 

A NYMEX nyersanyagpiacokon az olaj már nem gyengült és az ára 60 USD fölött maradt (jelenleg 68 USD). Az arany ára is gyengült az éves minimumra unciánkénti 700 USD-re (jelenleg 734 USD). A nyersanyagok erősödéséhez hozzájárult a dollár és Euró arányának gyengülése, mely részben korrigálta a múlt hét rekord mértékű növekedéseit (jelenleg 1,28).

 Csehország

Múlt héten a BCPP fejlődése tükrözte a külföldi piacok helyzetét. A hét elején a PX index 700 pont alá süllyedt, ami a legalacsonyabb érték 2004 február óta. A következő napokban már lényegesen optimistább volt a hangulat és az index heti teljesítménye végül 16,85%-al erősödött, amikor 877,9 ponton zárt. Ennek ellenére az egész októberi hónap veszteséges volt (-27,13%). A korábbi erős gyengülések után múlt héten a NWR részvényei emelkedtek. Az index erősödéséhez a ČEZ is hozzájárult. Szolid eredményeket jelentett az ERSTE, ahol a befektetők viszonylag negatívan értékelték a 2,7 mld. EUR értékű állami segítséget.  Kellemetlen meglepetést okozott a TV Nova tulajdonosának - a CME (CETV) társaság vesztesége, ahol negatívan befolyást gyakorolt a közép-európai pénznemek gyengülése az USD-ban való számlázásra.  

 

 

További kommentárok

SPAD
AAA26,191,91%
CETV349,00-3,00%
ČEZ890,001,37%
ECM49,102,19%
ERSTE847,300,59%
FORTUNA108,400,37%
KITD187,00-0,27%
KB4 200,000,48%
NWR277,003,55%
ORCO213,001,43%
PEGAS445,00-0,34%
P.MORRIS9 110,00-11,38%
O2416,801,66%
UNIPETROL185,70-0,70%
VIG970,00-0,41%
Indexek
PX1 241,900,76%
DAX7 254,633,06%
FTSE 1006 028,112,23%
CAC 404 006,652,51%
ATX2 845,941,88%
DJES 502 614,471,71%
BUX23 995,201,67%
WIG 202 930,291,46%
Russian dep.1 748,321,06%
DJI12 455,621,54%
Nasdaq2 801,082,04%
SP5001 331,541,44%
Nikkei 2259 606,821,76%
Futures az indexekre
DJES 50 Fut.2 798,210,47%
DJI Fut.11 910,401,14%
Nasdaq Fut.2 242,960,65%
SP500 Fut.1 273,801,20%
Komódok
Crude Oil109,821,42%
Brent122,641,08%
Gold1 503,990,51%
Cooper428,501,42%
Silver44,922,16%
Coal128,96-0,35%
Forex
EUR/USD1,45241,32%
EUR/GBP0,88520,75%
EUR/CHF1,29400,32%
EUR/PLN3,9641-0,08%
EUR/HUF264,3300-0,64%
EUR/RUB40,77820,59%
EUR/CZK24,19400,11%
PLN/CZK6,10340,17%
HUF/CZK9,15430,73%
RUB/CZK0,5935-0,32%
GBP/CZK27,3310-0,64%
USD/CZK16,6569-1,22%
USD/CHF0,8910-0,98%
USD/JPY82,3500-0,29%
USD/PLN2,7290-1,39%
USD/RUB28,0779-0,82%
USD/GBP0,6094-0,57%

Updated 20.4.2011 16:26

(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)

Mai nap 22.12. 2024
New York 21:51
closed 11:39
London 02:51
closed 29:09
Frankfurt 03:51
closed 29:09
Prága 03:51
closed 29:24
Moszkva 05:51
closed 26:09
Tokio 10:51
closed 22:09
cz ru hu pl ro si bg en
CAPITAL PARTNERS a.s. E-mail CAPITAL PARTNERS a.s.

Keresés:  

Stockmarket Google Finance Market Watch