Az utolsó kereskedési nap a Wall Streeten nem volt túlságosan sikeres a részvénypiacok számára és negatív értékekben zárták a napot. Ennek következményeképp az indexek heti mérlege negatívban zárult, azonban ha megnézzük a havi teljesítményt, pozitív számokat kapunk.
A piacok fő befolyási tényezője nem a makroadatok voltak, melyek viszonylag kedvező számokat hoztak és némely tekintetben meghaladták a piac várakozásait, hanem a Gusztáv hurrikán mozgásának várakozása volt, mely a Mexikói öböl felé tart és a lakkosság tömeges evakuációra lett kényszerítve.
A múlt hét alapvető tényezője tehát az olaj ára volt, amely a finomítók fenyegetettsége által a Mexikói öbölben (ahol az amerikai olaj 25%-át és az amerikai gáz 75%-át termelik), azonban az ára még jelentősebben nem drágult.
A NYMEX nyersanyagpiacon az olaj ára hordónként 116,38 USD körül mozgott és arany pedig 835,40 USD unciánként. Az augusztusi hónap folyamán -7,3%-ot gyengült.
A szektorok tekintetéből a legnagyobb növekedés a fogyasztói tételeknél volt érezhető, melyek 2008 augusztusában 8,15%-ot erősödtek, míg az energia csupán 0,5%-ot erősödött.
A fő amerikai részvényindexek állása a hétfői ünnepnap előtt (ünnep Labor Day):
Blue chips index Dow Jones Industrial Average - 11543,50 pont (-171,70 pont, ill. -1,47%) és a heti teljesítménye -0,7%-al gyengül és a havi teljesítménye padig 1,5%-al erősödött.
Technológiai index Nasdaq Composite - 2367,52 pont (-44,12 pont, ill.. -1,83%) heti korrekciója -2% és havi nyeresége +1,8%.
Szélesebb index Standard and Poor´s 500 - 1282,83 pont (-17,85 pont, ill. -1,37%) -0,7% heti gyengüléssel és +1,2% havi erősödéssel.
A forex piacokon az EUR/USD aránya 1,4640 határ körül mozog és a JPY/USD aránya pedig 108,54.
Az amerikai részvénypiacok az új hétbe és az új hónapba elsősorban a Gusztáv hurrikán miatti aggodalmakkal lépnek be és az olaj drágulásának lehetőségével a hurrikán következtében. Érdekes lesz megfigyelni a helyzetet a pénzügyi szektorban és természetesen az egyes fontos makroadatokat, melyek ezen a héten jönnek napvilágra. A politika terén a Republikánus párt ülése lesz a fontos esemény azután, hogy a Demokrata párt múlt héten tartotta az ülését.
Csehország
A múlt heti történéseket a cseh piacon két részre lehet osztani. A hét elején ugyanis érdektelenség volt jellemző a befektetők oldaláról, aminek következtében az idén a legalacsonyabb a megvalósított ügyletek mennyisége. Hétfőn csupán 734 millió CZK értékben realizálódtak ügyletek a tavalyi átlaghoz képest, ami 3,4 milliárd CZK. A SPAD rendszerben még néhány vállalat megjelentette az eredményeit, melyet szerdán a Pegas társaság kezdte, és javulás mutatott. Az eredmények bejelentésével követte az ECM, NWR, AAA, ORCO és a PHILIP MORRIS, mely pénteken az utolsó társaság volt, mely a 2. negyedév, ill. 1 félév eredményeit hozta nyilvánosságra. A befektetők csupán a Pegas és a Philip Morris eredményeivel lehettek elégedettek. 1,1 mld. EUR értékű beruházást a ČEZ jelentett be, mely Romániában két éven belül szélerőművet akar felépíteni 600 MW teljesítménnyel. A részleg megnyugvása külföldi piacokon tükröződött a cseh piacon is, melyen a PX index a hetet +1,57% növekedéssel zárta, illetve 1478,2 ponton, ami a legmagasabb érték ebben a hónapban. A havi teljesítménye azonban majdnem nullás (+6,4 pont). Technikailag úgy tűnik, hogy az index nem sokára 1500, illetve 1530 pont fölé fog kerülni.
AAA | 26,19 | 1,91% |
CETV | 349,00 | -3,00% |
ČEZ | 890,00 | 1,37% |
ECM | 49,10 | 2,19% |
ERSTE | 847,30 | 0,59% |
FORTUNA | 108,40 | 0,37% |
KITD | 187,00 | -0,27% |
KB | 4 200,00 | 0,48% |
NWR | 277,00 | 3,55% |
ORCO | 213,00 | 1,43% |
PEGAS | 445,00 | -0,34% |
P.MORRIS | 9 110,00 | -11,38% |
O2 | 416,80 | 1,66% |
UNIPETROL | 185,70 | -0,70% |
VIG | 970,00 | -0,41% |
PX | 1 241,90 | 0,76% |
DAX | 7 254,63 | 3,06% |
FTSE 100 | 6 028,11 | 2,23% |
CAC 40 | 4 006,65 | 2,51% |
ATX | 2 845,94 | 1,88% |
DJES 50 | 2 614,47 | 1,71% |
BUX | 23 995,20 | 1,67% |
WIG 20 | 2 930,29 | 1,46% |
Russian dep. | 1 748,32 | 1,06% |
DJI | 12 455,62 | 1,54% |
Nasdaq | 2 801,08 | 2,04% |
SP500 | 1 331,54 | 1,44% |
Nikkei 225 | 9 606,82 | 1,76% |
DJES 50 Fut. | 2 798,21 | 0,47% |
DJI Fut. | 11 910,40 | 1,14% |
Nasdaq Fut. | 2 242,96 | 0,65% |
SP500 Fut. | 1 273,80 | 1,20% |
Crude Oil | 109,82 | 1,42% |
Brent | 122,64 | 1,08% |
Gold | 1 503,99 | 0,51% |
Cooper | 428,50 | 1,42% |
Silver | 44,92 | 2,16% |
Coal | 128,96 | -0,35% |
EUR/USD | 1,4524 | 1,32% |
EUR/GBP | 0,8852 | 0,75% |
EUR/CHF | 1,2940 | 0,32% |
EUR/PLN | 3,9641 | -0,08% |
EUR/HUF | 264,3300 | -0,64% |
EUR/RUB | 40,7782 | 0,59% |
EUR/CZK | 24,1940 | 0,11% |
PLN/CZK | 6,1034 | 0,17% |
HUF/CZK | 9,1543 | 0,73% |
RUB/CZK | 0,5935 | -0,32% |
GBP/CZK | 27,3310 | -0,64% |
USD/CZK | 16,6569 | -1,22% |
USD/CHF | 0,8910 | -0,98% |
USD/JPY | 82,3500 | -0,29% |
USD/PLN | 2,7290 | -1,39% |
USD/RUB | 28,0779 | -0,82% |
USD/GBP | 0,6094 | -0,57% |
Updated 20.4.2011 16:26
(Figyelmeztetés: az adatok megkésettek)
Az oldal nyilvános részének tartalma csak információs jelleggel bír- használati feltételek: www.stockmarket.cz.
CAPITAL PARTNES a.s. a CTK adatbázisát használja, melynek tartalma szerzőjogi védelem alatt áll. A tartalom másolását, terjesztését, nyilvánosságra hozatalát, bármilyen módon CTK engedélye nélkül tilos.
Copyright (2010) The Associated Press (AP) – minden jog fenntartva.
Az Ap ügynökség információit tilos tovább sugározni, publikálni, illetve terjeszteni!