USA
A FED 3 év után először növelte a leszámítolási kamatlábat
Az Egyesült Államok részvénypiacai a hosszú hétvégét követően nagyon
sikeresen kezdték a hetet. A részvények tavaly november óta a
legnagyobb nyereségeket érték el. A piacokra jó hatással volt, hogy a
görögországi pénzügyi válsággal kapcsolatos aggodalmak mérséklődtek. Az
európai pénznem a dollárral szemben 1,3%-kal erősödött, mely a
legnagyobb egynapos növekedés tavaly júliusa óta. A dollár erőteljes
gyengülése a kőolaj- és arany-árakat a magasba segítette, melyből
leginkább a bányászati cégek részvényei profitáltak. A Dow Jones
indexben szereplő 30 társaság közül 28-nak sikerült nyereségesnek
lennie. Nagyon erős volt a pénzügyi szektor is. A NY térség ipari
tevékenységének indexe februárban 24,91 pontra növekedett a januári
15,92 ponttal szemben, miközben a közgazdászok csupán 18 pontra való
növekedést vártak. Január 11-étől a S&P500 index 350 társasága
jelentette számadatait, s ezek durván 75 %-a felülmúlta az elemzői
várakozásokat.
A piacok szerdán folytatták a növekedést, s így már sorban a második
napja növekedtek. A pozitív hangulatot néhány jó gazdasági eredmény
bejelentése és a makrogazdasági hírek támogatták. Elsősorban az ipar, a
pénzügy és az egészségügy szektorai fejlődtek kedvezően. A kereskedés
zárásakor nyilvánosságra hozták a FOMC Minutes jegyzőkönyvet, mely a
kamatokat érintő döntéssel kapcsolatosak. A FED tagjai arról
értekeznek, mikor lehet pénzt kivonni a gazdaságból. A megfelelő
időzítés tekintetében nincsen egyetértés. A FED mérsékelten növelte az
US gazdaság növekedésének kilátásait, a 2,5 – 3,5% tartományról a 2,7 –
3,5% tartományra. Az újonnan kezdett építkezések száma januárban 591
ezerre növekedett, szemben az 580 ezer várakozással. Ez, tavaly július
óta a legmagasabb szint. Az újonnan kiadott építkezési engedélyek száma
azonban januárban 4,9%-kal 621 ezerre csökkent, vs. 620 ezer várakozás.
Az építőipari vállalatok részvényei a hír hatására inkább csökkenést
mutattak. Az ipari termelés januárban 0,9%-kal növekedett, szemben a
0,7% várakozással, a termelési kapacitás kihasználtsága januárban a
várakozásoknak megfelelően 72,6%-ra növekedett. A befektetők a
piaczárást követően a Hewlett-Packard (HPQ) várakozásokat meghaladó, jó
gazdasági eredményeinek örülhettek.
A piacok csütörtökön is folytatták a növekedést. A gyengébb dollár a
trading alatt főleg az árupiaci társaságoknak kedvezett. Az ipar, a
technológia és a pénzügy szektora is jól fejlődött. Piaczárás után a
FED növelte a leszámítolási kamatlábat 0,25%-ról 0,75%-ra. Olyan díjról
van szó, melyért a FED a kereskedelmi bankoknak nagyon rövid távú
hiteleket nyújt. Ez a lépés 2008 decembere óta az első alkalom, amikor
valamilyen kamatlábat növelnek. After hours, a Dell számítógép-óriás
jelentette gazdasági eredményeit. A társaság nyeresége és bevételei
4Q-ra vonatkozóan valamivel jobbak voltak, mint amilyet vártak. A
munkanélküliségi segély új kérelmei a múlt hét folyamán 473 ezerre
növekedtek, szemben a 438 ezer várakozással. A folyamatos kérelmek
száma 4,563 mil.-ra növekedett, vs. 4,5 mil.-ra várt csökkenés. A
philadelphiai régió gyártási aktivitás indexe februárban azonban
meghaladta a 17 pontos várakozást, 17,6 pontra növekedett. A Leading
indicators index januárban 0,3 %-kal növekedett, míg a közgazdászok 0,5
% növekedést jeleztek előre. Az index már sorban a tizedik hónapban
növekszik. A nagykereskedelmi árindexjanuárban hónapközi +1,4 %, vs. +4,4 % várakozás, élelmiszerek és energia nélkül +1 % vs. +0,8 % várakozás.
A pénteki kereskedést követően, melyet a FED diszkontráta emelése és a
fogyasztói infláció makro-adatai formáltak, a fő részvényindexek a
következő számokat mutatják: DJIA 10402,30 pont, Nasdaq Comp. 2243,87
pont és SP 500 1109,17 pont. Heti teljesítmény: DJIA +3 %, Nasdaq Comp.
+2,8 % és SP 500+3,1 %.
Az árupiacokon elsősorban a kőolajárak bizonyultak sikeresnek,
folytatták távolodásukat a 70 USD határtól, melyet a múlt héten hagytak
hátra. Megközelítették a 80 USD határt. Az US kőolaj a hetet
megközelítőleg 79,80 USD-n zárta, az északi-tengeri Brent
megközelítőleg 78,10 USD értéken. Technikai szempontból is úgy tűnik,
hogy a kőolajnak sikerült kilépnie egy rövid távú csökkenő trendből,
mely körülbelül az utóbbi 2-3 hónapban alakult ki. Hasonló helyzetet
figyelhetünk meg az arany esetében is, mely áttörte a 1100 USD határt
és – főleg a hét második felében – volatilis fejlődést követően a hetet
megközelítőleg 1118 USD értéken zárta. Az árupiacokat ismét
befolyásolta a dollár fejlődése is. Ismételten a tavalyi legerősebb
szintjeit ostromolta, s pénteken végül új 9havi maximumát érte el 1,345
szinten. Nagyon volatilisan alakult a cseh korona kereskedése, a
dollárhoz viszonyítva 19 Kč szinten mozgott, irányt keresve. Az EUR-val
szemben meglepő „ugrás” következett a hét végén, ekkor a korona egészen
25,65 Kč/EUR szintre erősödött, azaz, ebben az évben a legmagasabb
szintet érte el. A hetet megközelítőleg a következőképpen zárta: 18,90
Kč/USD,25,70 Kč/EUR, ill. 29,30 Kč/GBP.
Csehország
A cseh piac a külföld nyomán mozgott. A csütörtök volt az egyetlen nap,
amikor alacsonyabb értéken zárt. Ráadásul, teljesítménye általában
meghaladta a külföldét. A PX index így egy hét alatt +3,29 %-ot javult,
kerek 1150 pontra. Technikai szempontból így nemcsak az 50-napos, de a
100-napos átlag felé is elért. A piacon a főszerepet ismét a pénzügyi
intézmények játszották. Mindkét részvény korrigálni kezdte az előző
csökkenést, a KB ráadásul, ahogyan az előző negyedben is, negyedéves
gazdasági eredményeivel pozitívan lepte meg a piaci várakozásokat. A
vállalati hírek közül kétségkívül említést érdemel a CETV
média-társaság által bejelentett tranzakció – vezető bolgár média
vétele 400 mil. USD értékben. Új hírek hiányában meglepetést okozott az
ORCO részvényeinek további növekedése, már 200 Kč értéken, azaz,
majdnem a 3havi maximumon kereskedtek. A PHILIP MORRIS részvényei
azonban csütörtökön már a 2,5 éves maximumon zártak, azaz, ilyen
tekintetben a BCPP-n nincsen konkurenciájuk. A részvényt az osztalék
kilátása, illetve a várt gazdasági eredmények segítik. Eredményekkel
ezen a héten 6 társaságjelentkezik, így a piacon fokozott aktivitás és ármozgás várható.